2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Pazarolni azért tud a magyar?

Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ennek hozzávetőleg egynegyede a háztartásokban.
2016. október 12. szerda 08:11 - HírExtra
 Zsigó Róbert a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Tesco-Global Áruházak Zrt. által szervezett tanácskozáson kifejtette: számítások szerint egy átlagos magyar család évente 50 ezer forint értékű élelmiszert dob ki a szemétbe. Ez fejenként körülbelül 40-50 kilogramm élelmiszerhulladékot jelent, a teljes lakosságot számítva mintegy 400 ezer tonnát.

Hozzátette: ez nem csak a háztartásoknak jelent veszteséget, de komoly környezetterhelést okoz a megsemmisítése és az élelmiszer célú megtermelése is.

Szempontok

Az államtitkár felhívta a figyelmet: az élelmiszerfelesleg kezelésében egyszerre érvényesülnek humanitárius, élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi, gazdálkodási, logisztikai és életmódbeli szempontok. Ahhoz pedig, hogy a lehető legkevesebb ennivaló vesszen kárba, együtt kell működnie a jogalkotóknak és a civil szervezeteknek, az áruházláncoknak és a termelőknek, a hulladékkezelőknek és a családi háztartásoknak, az európai, nemzeti, regionális és helyi szervezeteknek.

Zsigó Róbert kiemelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) "Maradék nélkül" elnevezésű programját, amely részben az Európai Unió LIFE pályázati forrásának felhasználásával valósul meg. A négyéves futamidejű program július elején indult és az ütemezés szerint 2020 közepéig tart. Egyik kiemelt feladat az élelmiszerhulladék megelőzését elősegítő jó gyakorlatok összegyűjtése.

Az államtitkár kiemelte az élelmiszerfelesleg kérdésének élelmiszerbiztonsági és jogi vonatkozásait. Nem elfogadható, hogy emberi fogyasztásra alkalmas, biztonságos élelmiszer ne élelmiszerként hasznosuljon, de emberi fogyasztásra kizárólag biztonságos élelmiszerek kerülhetnek - szögezte le Zsigó Róbert.

Elmondta: Magyarországon az önkéntességen alapuló adományozási kultúra fejlődését mutatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a múlt évben 2600 tonnát, az előző évhez képest 1000 tonnával több élelmiszert tudott eljuttatni a rászorulóknak. A növekedés nagy része az áruházláncokból származik.

Világszinten


Az eszmecserén Ian Hutchins, a Tesco Európa nemzetközi kommunikációs igazgatója elmondta: a világon megtermelt élelmiszermennyiség harmadát dobják ki, ez mintegy 1,3 milliárd tonnát jelent évente. A Tescónál készített és V4 országokat vizsgáló felmérés szerint a fogyasztókat alig érdekli az élelmiszerpazarlás kérdése, szerintük ez inkább a kormányokra és a cégekre tartozik.

Az eseményen a Tesco Európa együttműködési megállapodást kötött a Lengyel Élelmiszerbankok Szövetségével, a Cseh Élelmiszerbank Szövetséggel, a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel és a Szlovák Élelmiszerbankkal az élelmiszerpazarlás elleni közös fellépés és az élelmiszerfelesleg felelősségteljes kezelése céljából. A Tesco Európa vállalja, hogy a közép-európai országok kormányaival és a helyi jótékonysági szervezetekkoiel együttműködve 2020-ig készen áll arra, hogy minden áruházában a rászorulóknak ajánlja fel az élelmiszer-felesleget.
Forrás: MTI/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását