2024. március 29. - Auguszta

A csehek rengeteg autó gyártanak

Csehországban az idén több mint 1,3 millió személygépkocsit gyártanak, ami új rekord lesz - jelentette ki Bohdan Wojnar, a cseh autóipari szövetség (SAP) alelnöke szerdán Brünnben egy szakmai konferencián a járműipar háromnegyedévi eredményeire hivatkozva.
2016. október 20. csütörtök 09:13 - HírExtra
 

Tavaly a cseh autógyárak össztermelése már megközelítette az 1,3 milliót.

Az autógyárak képviselői a szakmai konferencián közölték: az eddigi eredmények alapján a kolíni TPCA autógyár 224 000 személygépkocsit állít elő, két százalékkal többet, mint tavaly. A nosovicei Hyundai termelése 350 ezer személygépkocsi lesz, ami 8000 darabbal több a tavalyinál. A Skoda Auto termelése pedig mintegy hét százalékkal lesz magasabb a tavalyinál. Az első kilenc hónapban a növekedés hat százalékos volt. Tavaly a Skoda 737 ezer személygépkocsit állított elő.

Bohdan Wojnar elmondta, hogy 2015-ben a cseh autóipar forgalma meghaladta az ezer milliárd koronát, s minden jel arra mutat, hogy az idei év új rekordot hoz.

A konferencián elhangzott: a cseh autógyárak jelenleg komoly szakemberhiányal küszködnek, és ezt külföldi vendégmunkásokkal szeretnék megoldani. A cseh gazdasági kamara szerint csak Ukrajnából mintegy 5000 vendégmunkást várnak a cseh válallatok, és szeretnék, ha az állam felgyorsítaná és egyszerűsítené a munkavállalói engedélyek és vízumok kiadását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását