2024. március 29. - Auguszta

Ennyit kell fizetnie a Volkswagennek

Egy amerikai szövetségi bíróság véglegesen jóváhagyta a Volkswagen által fizetendő kártérítés összegét nyolc hónappal a botrány kirobbanása után, kedden egy szövetségi bíró 14,7 milliárd dollár kártérítést állapított meg.
2016. október 25. kedd 20:03 - HírExtra

 

    Charles Breyer szövetségi bíró szerint "korrekt, megfelelő és ésszerű" a Volkswagen által fizetendő kártérítési összeg. A német cégnek ebből az összegből azokat a vásárlókat kell kártalanítania, akiket becsapott, mert olyan szoftvert szerelt az autókba, amelyek meghamisították a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának mérőszámait, s így abba a hitbe ringatta a vásárlókat, hogy környezetkímélő autókat vesznek.     

A Volkswagen elismerte a csalást, és késznek mutatkozott a hibák orvoslására. Nyáron, tíz ügyvéd meghallgatása után, előzetes megállapodás született arról, hogy vagy visszavásárolja, vagy megjavítja a hibás autókat, kártérítést fizet a becsapott vevőknek és további 27 milliárd dollárt befizet az amerikai környezetvédelmi hatóságnak is.     



Az első amerikai kommentárok felhívják a figyelmet arra, hogy az autóipar történetében ez a valaha volt legnagyobb civil kártérítési megállapodás.
    
A Volkswagen szóvivője az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) közölte: az egyezmény értelmében a károsultaknak tíz napon belül meg kell kapniuk az összeget, illetve meg kell kezdeni az autók visszavételét azoktól, akik ezt kérik. Az első tranzakciókra november közepén kerül sor.
    
Az autótulajdonosok 2018. szeptember 1-ig jelezhetik kárigényüket.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását