2024. március 29. - Auguszta

Így cselekszik a Fidesz?

Az MSZP szerint a Fidesz a bérminimum és a minimálbér ügyében úgy cselekszik, mint a hamiskártyások: kiveszi az emberek zsebéből, ami benne van, aztán lehetőséges ad arra, hogy újra kártyázzanak.
2016. november 13. vasárnap 09:18 - HírExtra
Gúr Nándor országgyűlési képviselő az MSZP tájékoztatása szerint szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt hat évben a Fidesz folyamatosan beszélt a garantált bérminimum, illetve a minimálbér emeléséről, de vásárlóerő-értéken számítva még szinten tartani sem tudta azokat.

Most, hogy közelednek a választások, azt mondják, "adjuk oda a nyalókát", és 2018 után újra úgy cselekszenek, ahogy hat éven át tették - mondta.
 

A képviselő hangsúlyozta: nincs ellenére a 15 százalékos minimálbér- és 25 százalékos bérminimum-emelés, de nem tartja elégségesnek. Gúr Nándor ősbűnnek nevezte, hogy a Fidesz nem emelte korábban ezek szintjét. Hozzátette: azok a fiatalok, akik korábban elmentek külföldre, ilyen arányú emelés után sem térnek haza.

Gúr Nándor szerint nettó százezer forint feletti minimálbérre lenne szükség, mert az adja meg a tisztes megélhetés alapját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását