2024. április 18. - Andrea, Ilma

Gyárfásnak mennie kell

Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) teljes vezetőségének távozását kérik azok az úszók, akik a múlt héten külön-külön emeltek szót a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt.
2016. november 21. hétfő 10:15 - HírExtra
  

Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, illetve Czakó Csaba és Shane Tusup edzők a hétvégén egyeztettek a kialakult helyzetről, s megbeszélésük eredményeként hétfő reggel tették közre Facebook-oldalaikon a változást sürgető nyilatkozatukat.

Az érintettek hét pontban foglalták össze követeléseiket, ezek között az első egy új vezetőség felállításának igénye, mely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására". Szerintük szükség van a fontos kérdésekben "valódi titkos szavazásra", az elektronikus szavazás megszüntetésére, egységes, objektív válogatási elvek lefektetésére, átlátható szabályrendszerre és működésre.

A negyedik pontban az elnök és a szövetségi kapitány jogkörének és feladatainak újraszabályozását indítványozzák, az ötödikben pedig kérik a válogatott keret tagjainak zavartalan felkészülését és egy állandó helyszín biztosítását. Szükség van szerintük arra is, hogy a jövőben pontosan meghatározzák az edzőtáborok hozzáférhetőségének konkrét elveit.

Kiszolgáltatott a rendszer

Az utolsó szakaszban pedig az új vezetéstől kérik a meglátásuk szerint "kiszolgáltatott rendszer" megszüntetését, s a források "transzparens, ésszerű, szakmai szempontok alapján történő" felhasználását.

"Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése - amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszó társadalmat képviselni tudja - távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének" - áll a nyilatkozatban.

Egyszemélyi vezetés

A közlemény szerint az egyeztetésen kiderült, valamennyien helytelenítik, hogy a döntéshozatali folyamatok mögött egy személyben a szövetség elnöke áll, a MÚSZ által a problémák feltárására alakított bizottságokat pedig alkalmatlannak tartják, mert tagjai valamennyien függő viszonyban vannak a jelenlegi rendszerrel.

"Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi elnök és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét. Nincs szükségünk olyan vezetőre és apparátusra, amely nem vesz tudomást az úszók, edzőik és a mindennapi munkájukat segítő szakember gárda igényeiről, szakmai véleményéről, akik jelenléte a versenyzők zavartalan felkészülését hivatott biztosítani" - írták az úszók.

A nyilatkozat szerint az aláírók célja egy korszerű, demokratikus és szakmai alapokon nyugvó rendszer, melyet nem a "félelem" vezérel. A versenyzők azt is hangsúlyozták, hogy fontos számukra a jövő évi hazai világbajnokság sikere, ennek érdekében tartják szükségesnek a mielőbbi változásokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását