2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Csörte a munkaerőhiányról

A parlamenti szerda késő estébe nyúló vitanapján a képviselők az ország munkaerőhelyzetéről értekeztek. Érdekes módon minden képviselő más-más szemüvegen keresztül látja a helyzetet. Vajon ki hogyan?
2016. november 24. csütörtök 09:05 - HírExtra
László Tamás (Fidesz) azt mondta, hálás az ellenzék által kezdeményezett politikai vitáért, mert így lehetőséget kaptak a kormánypárti képviselők, hogy részletesen bemutassák a dolgozókért tett intézkedéseiket.

Közölte: 2010-ben Magyarország ugyanolyan rossz helyzetben volt, mint Görögország. Ha még mindig a szocialisták kormányoznának, nem javult volna a gazdaság állapota - jegyezte meg.

Szavai szerint "óriási társadalmi vakságról" tesz tanúbizonyságot, aki a közmunkaprogram ellen beszél.



Bodó Sándor úgy fogalmazott, néhány éve még kevesen gondolták volna, hogy a munkanélküliség helyett a munkaerőhiányról kell tárgyalnia a parlamentnek, amiben nagy szerepet kell szánni az "értékteremtő közmunkának".

LMP: a kormány "adóparadicsomot" csinálna Magyarországból


Schmuck Erzsébet (LMP) arról beszélt, hogy már nem Magyarországon a legolcsóbb a munkaerő. A kormány ezért másban akar a "legjobb" lenni: úgy döntött, hogy beszáll az adóversenybe, és "adóparadicsomot" csinál Magyarországból.

Az ellenzéki képviselő úgy vélekedett, a bérmegállapodás biztosan nem tudja megállítani az elvándorlást. Az LMP szerint a bértárgyalások "eleve rossz pályán mozogtak" - fűzte hozzá, megjegyezve: többkulcsos, progresszív személyijövedelemadó-rendszert vezetnének be a jelenlegi, igazságtalannak tartott szisztéma helyett.

Az LMP időkeretének lejárta előtt Szél Bernadett társelnök kért szót utoljára és felszólalásában egyebek mellett a közmunkát nevezte a munkaerőhiány egyik okának, amely elszívja a munkavállalók egy részét a különböző cégektől. Megjegyezte továbbá, hogy a kormány ismét "hitet tett a megbukott az egykulcsos személyi jövedelemadó" mellett, ami "megsarcolja az átlagjövedelem alatt keresőket".

MSZP: nincs foglalkoztatási többlet

A kormányoldali állításokkal szemben valójában nincs foglalkoztatási többlet a gazdaságban, hiszen a statisztikákat csupán a külföldön dolgozók, valamint a köz- és diákmunkások, továbbá a hivatalos adatokban korábban nem számon tartott alkalmazottak javítják - mondta Gúr Nándor szocialista képviselő.

Az MSZP politikusa "nettó hazugságnak" nevezte, hogy Magyarországon 650 ezerrel többen dolgoznának, mivel szerinte ebben a statisztikai kimutatásban legalább 140 ezren külföldön dolgoznak, mivel a kormány számukra nem teremtette meg a tisztes megélhetés lehetőségét.

Frakciótársa, Teleki László felszólalásában azt mondta, a kormánypárti padsorokban ezen a vitán meg kellett volna jelennie a fideszes Farkas Flóriánnak, akinek be kellett volna számolnia arról, hogy milyen eredményeket ért el a romák társadalmi felzárkóztatása, munkaerőpiaci elhelyezkedésének javítása érdekében.
 
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását