2024. április 19. - Emma

Verona - hétfőn hazahozzák egy egyik sérültet

A veronai buszbaleset három válságos sérültje tartózkodik még Olaszországban, egyiküket hétfőn Magyarországra szállítják, a repülőgép délelőtt indult Ferihegyre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában, a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezletén.
2017. január 23. hétfő 12:33 - HírExtra
Szijjártó elmondta, hogy a hátramaradók felépülése orvosi vélemény szerint nagyon hosszú időt vesz majd igénybe.

Magyarország római nagykövetét a sérülteket ellátó kórházak úgy tájékoztatták, hogy állapotuk stabil.
A miniszter szerint az olasz hatóságok a halálos áldozatoktól vett DNS-mintákat hétfőn Milánóba küldik, ahol a tervek szerint szerdára, de legkésőbb csütörtökre befejezik az azonosítást.

A tárcavezető közölte, hogy az észak-olaszországi buszbaleset áldozatainak és válságos állapotban lévő sérültjeinek hozzátartozói közül már majdnem mindenki megérkezett Veronába, és vannak, akik vissza is tértek Magyarországra.

Szijjártó Péter köszönetet mondott Vlagyimir Putyin elnöknek, aki az elsők között fejezte ki részvétét a tragédia miatt, valamint az orosz kormány tagjainak is, akik ugyanígy tettek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását