2024. március 29. - Auguszta

A nyelvünk Trump fenekében van?

Magyarország azon kevés NATO-tagországok között van, amelyek világos tervvel rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy 2026-ig megvalósuljon korábbi vállalásuk, vagyis védelmi költségvetésük elérje a hazai össztermék (GDP) legalább 2 százalékát - jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása alatt magyar újságíróknak nyilatkozva.
2017. február 16. csütörtök 16:32 - HírExtra
Elmondta, hogy Magyarország megérti az új amerikai vezetés elvárását az igazságosabb teherviselésről.

Magyarország volt az első NATO-tagállam, amely már 2012-ben világos tervet készített arra vonatkozóan, hogyan tudja védelmi költségvetését emelni 2016-tól annak érdekében, hogy tíz év alatt elérje a korábban megállapított 2 százalékos mértéket - hangsúlyozta az államtitkár.

Kiemelte, Magyarország elkötelezett a keleti NATO-tagállamok védelme mellett. Ennek bizonyítéka, hogy idén magyar katonák három hónapon keresztül egy század részvételével kiképzést végeznek Észtországban.

Elmondta, az észak-atlanti szövetség a térség védelme érdekében mintegy 4 ezer katonát telepít még tavasszal a három balti országba és Lengyelországba a keleti szolidaritás jegyében.


Előre! Nem! Másik előre!


A NATO tevékenysége védelmi jellegű, ugyanakkor a párbeszédet Oroszországgal folytatni kell - tette hozzá.

Arról tájékoztatott, hogy a keleti fenyegetésre adott sikeres válaszok mellett a NATO a délről érkező veszélyek kezelését is előtérbe helyezi. A szövetség az illegális migráció mellett terrorizmus megfékezésére helyezi a hangsúlyt, amellyel kapcsolatban James Mattis, amerikai védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy csírájában kell elfojtani az iszlám radikalizmust.



Elmondása szerint a nemzetközi terrorizmus, kiemelten az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépés részleteit csütörtökön délután tekintik át a védelmi miniszterek.

Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni harc és a béketeremtés mellett, amelynek bizonyítéka, hogy jelenleg is 150 magyar katona teljesít szolgálatot Irak területén a koalíció részeként - hangsúlyozta a honvédelmi államtitkár.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását