2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Az LMP szerint a fővárosnak nincs más lehetősége a budapesti olimpiai pályázat ügyében, mint kiírni a népszavazást.
2017. február 22. szerda 13:14 - HírExtra
 

Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Fidesznek szakítania kell azzal a gyakorlattal, amellyel az "emberek feje fölött kormányoz" és nem érdekli őket a budapestiek véleménye.

Kiemelte, az LMP továbbra is azon az állásponton van, hogy az ország jelenlegi állapotában nem tartható meg felelősen egy budapesti olimpia. Csárdi Antal emellett megjegyezte, a kormányoldal "rendkívül cinikus módon" az ellenzéket próbálja felelőssé tenni az "olimpiai pályázat összeomlásáért".

Az LMP politikus szólt arról is, Budapest idei költségvetési javaslata azt mutatja, hogy a főváros teljesen elvesztette gazdasági önállóságát, az állam által korábban átvállalt adóságok pedig néhány éven belül újratermelődnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását