2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Miután túl vagyunk a karácsonyon és a szilveszteren, kiélveztük a hógolyózás és a síelés minden örömét, ideje bevallanunk, hogy már rendkívül unjuk a telet. De szerencsére vége: kinyílt az első hóvirág, a medvék is kidugták az orrukat a barlangjukból, így mi is lassan elkezdhetünk reménykedni.
2017. március 7. kedd 06:37 - HírExtra
 
 Félre a megszokott programokkal, 2017 a folyókról szól: összegyűjtöttünk öt programot, amit nem hagyhatunk ki idén tavasszal – ráadásul nem kell hozzá elköltenünk az egész havi pénzünket sem.

Kezdjük a hétfőt hajózással!

A reggeli buszozást ritkán szoktuk élvezni, a metróról pedig már ne is beszéljünk... Mennyivel stílusosabb lenne, ha sokkal szórakoztatóbb eszközzel telne az utazás – például hajóval! Idén tavasszal akár végigutazhatjuk hajóval a Duna budapesti szakaszát, ráadásul BKK bérlettel nem is kell fizetnünk érte. Vegyünk egy kávét, üljünk ki a hajó teraszára és élvezzük a kilátást… Higgyük el, felejthetetlen napkezdés lesz!

Öt nap alatt öt ország konyhája

Ha már meguntuk, hogy minden nap a megszokott rántott húson csámcsogunk, ideje élményt csinálni az ebédből! Az elmúlt évek gasztroforradalmának köszönhetően már rengeteg olasz, kínai, görög, török, mexikói receptet ismerünk, így vegyük elő a fakanalat és lássunk hozzá mi magunk! Dobjunk össze előző este egy kis finomságot, és üljünk ki egy közeli folyópartra. Így a városhatár elhagyása nélkül is úgy érezhetjük magunkat, mintha egy mediterrán ország vízpartján lógatnánk a lábunkat.



Legyünk turisták a városunkban!

Nap mint nap végigmegyünk városunk nevezetességei mellett anélkül, hogy egy pillantást is vetnénk rá – mégis, ha elutazunk valahova, egyből szorgos turistává vállunk? Nem muszáj órákat utazni és vagyonokat kifizetni új élményekért, hiszen nem csak akkor tudunk a saját városunkban kirándulni, ha a külföldi barátaink látogatnak el hozzánk. Mikor sétáltunk át utoljára egy hídon, csak hogy gyönyörködjünk a tájban? Kapjunk fel egy hátizsákot, és ismerjük meg a városunkat! Utazáshoz választhatjuk a hajót, így izgalmasan tehetjük meg az egyes érdekességek közti távolságokat.

Fesztiválozzunk tavasszal!

Ha fesztivál, akkor egyből a nyárra és a pénzszórásra gondolunk – pedig lehet ezt másképp is csinálni! A Dunai Regatta például a „fesztiválszezon nulladik napjaként” már május elején elhozza nekünk az igazi nyári forró napok hangulatát, így utána újult erővel indulhatunk harcba a vizsgaidőszakkal. Sárkányhajó, sportversenyek és a kedvenc magyar együtteseink a Műegyetem rakparton – mindezt ráadásul úgy, hogy belépőre sem kell költenünk!

Panorámakép a legmagasabb pontról

Tudod, hol van a városod legmagasabb része? Nem kell ahhoz eljutni a Mount Everestig hogy bámulatos panorámákat csináljunk. Elég elővenni egy kényelmes cipőt az egyik kellemes tavaszi délutánon, lecserélni a szobabiciklit gurulóra és feltekerni a városunk legmagasabb pontjára. Készítsünk képet felülnézetből a kedvenc folyónkról, és töltsük fel az Instagramra #folyoamiosszekot #dunairegatta taggel – így a gyönyörű fotóinkkal akár még hírnévre is tehetünk szert!
Forrás: Noguchi
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását