2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Slamasztikában a Haza, borra azért van extra

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) megemeli a Nemzeti borkiválóság program idei forrását; míg a korábbi években a program végrehajtásara átlagosan mintegy 40 millió forint állt rendelkezésre, addig 2017-ben ez az összeg 50-60 millió forint lesz - közölte a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. március 7. kedd 14:34 - HírExtra
Fazekas Sándor felidézte: a szaktárca - hagyományteremtő szándékkal - 2017-et a Furmint évének nyilvánította azért, hogy felhívja a nemzetközi és a belföldi piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára.

Hozzátette: a Furmint évével kapcsolatban döntés született arról is, hogy az idén nem csak a fehér- és a vörösboros Borkiválóság könyv készül el, hanem külön furmintos kiadvánnyal is jelentkezik a Nemzeti borkiválóság program, emellett meghirdetik a Furmint országkóstolót is.
A miniszter jelezte: ebben az évben új kiadványok, workshopok, tudományos konferenciák, valamint genetikai kutatások révén szeretnének minél többet megtudni a furmint.

Mennyiség, minőség


Kiemelt feladat, hogy megfelelő mennyiségben és minőségben álljanak rendelkezésre oltványok, lehetőség nyíljon a kísérletezésre. Ebben a munkában a minisztérium stratégiai partnere a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és a Szent István Egyetem (SZIE) borászati tanszéke. Így számos olyan furmintkutatási témát indítanak útjára az idén, amelyek országosan szolgálják a furmint fajta értékeinek megőrzését.



Fazekas Sándor felhívta a figyelmet: idén megkezdődik az erdélyi borkiválóságok feltérképezése is. Pezsgő borász-közélet van Erdélyben és az ottani borok szintén egyre kiválóbbak, így elérkezett az idő, hogy ott is legyen egy megmérettetés - mondta. Ez az esemény Marosvásárhelyen lesz az idén tavasszal, ami megmutatja, hogy a magyar borok világa nem ismeri az országhatárokat.

Értékek megőrzése

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója arról beszélt, hogy nagy hangsúlyt kap a furmint értékeinek megőrzése, a fajta legjobb minőségű szelektált klónjaiból, vírus és agrobaktérium- és fotoplazma mentes egyedek létrehozása. Így létrejöhet az egész országban a magas minőségű furmint borok alapanyag-bázisa. Ez a ráfordításokat tekintve is jelentős lehet, mivel egy hektár új ültetvény telepítésének bekerülési költsége 10-15 százalékkal is csökkenhet. Most egy hektár telepítése 5-7 millió forintot tesz ki.

Kiss Eliza, a kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztos elmondta: a Nemzeti borkiválóság program az ötödik évébe fordult, és nagy siker, hogy a program beváltotta a hozzáfűzött reményeket, népszerűsítve itthon és külföldön is a legkiválóbb magyar borokat.

A miniszteri biztos jelezte, az idén lezárul a mintegy 750 millió forintos, a magyar borokat harmadik országokban, az unión kívül népszerűsítő promóciós program, amely a résztvevő borászok önrészével együtt mintegy 3 millió eurót (mintegy 900 millió forintot) tett ki. A programot Kis Eliza sikeresnek ítélte, mivel sikerült a magyar borokat bemutatni és megismertetni Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában, Kazahsztánban, Kanadában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását