2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Janukovics lebukott

Viktor Janukovics akkori ukrán elnök 2014-ben valóban arra kérte orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint, hogy az orosz csapatok avatkozzanak be Ukrajnában - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken a Govorit Moszkva rádióadónak nyilatkozva.
2017. március 17. péntek 14:16 - HírExtra
 

Egy nappal korábban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a Kreml nem kapott olyan levelet, amelyben Janukovics azt sürgette volna Oroszországtól, hogy vezényeljen csapatokat Ukrajnába.

Zaharova kijelentette, hogy a volt ukrán elnök nem "levelet", hanem "nyilatkozatot" írt, és sohasem tagadta, hogy azt a kézjegyével látta el. A diplomata azt nem tisztázta, hogy értelmezése szerint mi a különbség a két dokumentumtípus között.

Kökemény bizonyíték

A katonai beavatkozásért folyamodó dokumentum kulcsfontosságú bizonyíték a Janukovics ellen Ukrajnában hazaárulás miatt indított eljárásban. Ezért is okozott zavart az ukrán exelnök "levelének" létezését tagadó Peszkov-nyilatkozat. Ugyanis a nemrég elhunyt orosz ENSZ-nagykövet, Vitalij Csurkin 2014. március 3-án a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) a krími orosz katonai beavatkozást tárgyaló rendkívüli ülésén bejelentette, hogy Janukovics beavatkozásra kérte fel Putyint.

A diplomata közölte, hogy felhatalmazták a 2014. február 26-án Oroszországba menekített ukrán elnök nyilatkozatának felolvasására és bemutatására. A 2014. március 1-ji keltezésű dokumentum szerint - amely bekerült a BT-ülés hivatalos jegyzőkönyvébe - az ukrán elnök országának "törvényesen megválasztott képviselőjeként" úgy ítélte meg, hogy "Ukrajna a polgárháború szélére sodródott". Janukovics a nyilatkozat szerint "a törvényesség, a béke, a rend, a stabilitás és az ukrán nép megvédése érdekében" kérte Putyintól a beavatkozást.

Putyint egyébként a Szövetségi Tanács (az orosz parlament felsőháza) 2014. március 1-jén - vagyis éppen a felhívás megírásának napján - hatalmazta fel arra, hogy katonai erőt alkalmazzon a Krímben. A dokumentum akkor érvet szolgáltatott Moszkvának ahhoz, hogy megindokolja az orosz erők jelenlétét a félszigeten.

Az oroszok hazudtak

Az orosz főügyészség korábban Kijev kérésére hivatalosan közölte, hogy Janukovicstól sem az orosz elnöki hivatalba, sem a szövetségi tanácsba nem érkezett az orosz csapatok behívására vonatkozó kérés. A Kreml csütörtökön ezt úgy pontosította, hogy "levelet" nem kapott a volt ukrán elnöktől.

A dokumentummal kapcsolatos bizonytalansághoz hozzájárult az is, hogy maga Janukovics februárban azt állította, nem fordult Oroszországhoz olyan kéréssel, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába.

"Nem kértem, hogy csapatokat vezényeljenek Ukrajnába. Ez nem így van" - közölte. Hozzátette, hogy semmilyen "levelet" nem intézett Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz ebben az ügyben.

"Ez először is nem egy levél, hanem nyilatkozat, másodszor pedig vannak törvények. Nem árultam el a népemet, megpróbáltam megvédelmezni a népemet, és ezt a jogkörömön belül megtenni" - tette hozzá.

Egy hónappal korábban még elismerte, hogy kéréssel fordult Putyinhoz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását