2024. április 20. - Tivadar

Barcelona ügyes trükkje

Kereskedelmi szövetkezetet alakított a barcelonai önkormányzat a korábban illegálisan tevékenykedő utcai árusok számára - közölte a spanyol sajtó pénteken.
2017. március 24. péntek 17:56 - HírExtra
 
A baloldali városvezetés tavaly ősszel hirdette meg a lehetőséget, amelyre 80-an jelentkeztek, akik közül első körben 15 embert választottak ki. Többségük afrikai országokból érkezett Spanyolországba néhány évvel ezelőtt.

A kiválasztottak az elmúlt hónapokban tanulhattak adminisztrációt, logisztikát, kommunikációt, és 500 eurós havi ösztöndíjat is kaptak, hogy a képzés idejére a megélhetésük biztosított legyen.

A szövetkezeti tagok közül egyelőre csak hárman rendelkeznek munkavállalási engedéllyel, a többiek esetében ez még folyamatban van.

Gerardo Pisarello, a barcelonai polgármester első helyettese szerint évente 5-10 új taggal bővülhet a szövetkezet, akiknek évente több mint 200 alkalommal lesz lehetőségük legálisan értékesíteni utcai vásárokon és piacokon, törvényes eredetű árujukat.

Az önkormányzat a szövetkezet beindítására 800 ezer eurót költ az első három évben.

A városvezető becslése szerint a katalán fővárosban mintegy 250 illegális utcai árus tevékenykedik.

Elismerte, hogy a szövetkezet létrehozása nem szünteti meg a problémát, de hangsúlyozta, hogy szerinte ez egy komplex jelenség, amelyet nem lehet kizárólag szankciókkal megoldani.

Barcelona belvárosának utcáin mindennapos látvány az afrikai árusok csoportja, akik a járdán kiterített lepedőről kínálják portékáikat; cipőket, táskákat, napszemüvegeket, pólókat, többnyire nagy divatmárkák hamisítványait.

A lepedők sarkaira egy-egy spárga van rögzítve, amelyet az árus kézben tart, így ha rendőrök közelednek, egy mozdulattal batyuvá alakítja a lepedőt, a hátára kapja és elszalad.

Nem ritkák a konfliktusok az üzletek tulajdonosaival, akik szerint őket károsítják meg az illegális árusok.

A jelenség nem csak Barcelonára jellemző, más városokban, tengerparti üdülőhelyeken, és a spanyol fővárosban is sok az illegális vándorárus az utcákon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását