2017. október 17. - Hedvig

Szövegelés az unió jövőjéről

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezérigazgatója és Pócza István, a Századvég Alapítvány kutatója szerint a többsebességes Európáról szóló vita nem dőlt el, ugyanakkor egy ilyen modellel az Európai Unió nyugati tagországai "elitklubot" alakítanának ki.
2017. március 27. hétfő 07:05 - HírExtra
 
Mráz Ágoston Sámuelt és Pócza Istvánt az M1 csatorna vasárnap esti műsorában azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Európai Unió (EU) tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombaton Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló kihívások közös kezelése mellett.

Pócza István a műsorban azt mondta, "irreális" várakozások előzték meg a római EU-csúcsot, mert sokan azt várták, hogy kijelöli az unió jövőjét. Véleménye szerint a többsebességes Európáról szóló vita nem dőlt el, bár a közös nyilatkozat tartalmaz arra vonatkozó utalásokat, hogy ilyen irányba is elindulhat az unió. Erről még hosszú polémiák várhatók, és nem szabad elfelejteni, hogy választásokat tartanak idén Franciaországban és Németországban - tette hozzá.

Na mi lesz?

Mráz Ágoston Sámuel hozzáfűzte, hogy az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk ebben a témában fontos beszédet mondott, amelyben "nagyon keményen nekiment" a többsebességes Európának, azt mondta, az "a hidegháború Európája volt". Donald Tusk ezután nem adhatja a nevét egy ilyen modellhez, a vita tehát egyáltalán nem dőlt el - hangoztatta. Értékelése szerint Kelet-Közép-Európából nézve a többsebességes Európa azt jelentené, hogy "a nyugatiak szeretnének maguknak egy belső, biztonságos luxusklubot létrehozni és végre a kelet-európai tehertételtől megszabadulni".

Pócza István azt mondta, egy ilyen "elitklub" létrejötte követési "kényszert" is magával hozhat, hiszen annak, hogy bizonyos tagállamok szorosabb szövetségre lépnek, azt is lehet a következménye, hogy más tagállamok úgy érzik, nekik is csoportosulást kell alkotniuk.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását