2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A Fidesznek tetszik a választási törvény

A Fidesz frakciója lezártnak tekinti a választási jogszabályokkal kapcsolatos vitát, miután közlése szerint az ellenzéki pártokkal nem lehetett egyezségre jutni a választási eljárási és kampányfinanszírozási jogszabályok módosításáról.
2017. március 28. kedd 14:05 - HírExtra
 
Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője és Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében kifejtette: a március 9-i ötpárti egyeztetésen az ellenzéki frakciók képviselői nem biztosították támogatásukról az általuk szövegszerűen korábban megismert javaslatokat és március 20-ig végleges frakcióálláspontot ígértek. E határidőig azonban az MSZP elutasította, hogy a tervezetet jelenlegi formájában támogassa, a többi frakció pedig vissza sem jelzett.

A választási eljárási és kampányfinanszírozási jogszabályok módosítása kétharmados többséget igényel, így arra az ellenzék támogatása nélkül nincs lehetőség - mutatott rá Kósa Lajos és Gulyás Gergely.

"A Fidesz tudomásul veszi, hogy ma az ellenzékkel kétharmados törvények esetén még technikai, illetve korábban szavakban az ellenzék által is támogatott módosításokról sem lehet egyezségre jutni. Az e módosítások elmaradásából eredő következményekért a felelősség az ellenzéki pártokat terheli" - írták.

A Fidesz-frakció közleménye kitér arra, hogy a hatályos választójogi törvény a Velencei Bizottság véleményével összhangban "megfelelő alapját képezi a valódi, demokratikus választások lebonyolításának."

Szerintük jól vizsgázott

Hangsúlyozták: a 2014-es választáson a magyar választójogi szabályozás jól vizsgázott, a választási szabályok a parlamenti képviselők létszámának megfelezése után is megőrizték a Magyarországon 1990 óta megszokott pártlisták és egyéni jelöltek közötti választási lehetőséget. Az új választási eljárási törvény lehetővé tette, hogy a korábbiaktól eltérően a külföldön lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok levél útján szavazhassanak. A kampányfinanszírozási törvény a költségeknek reális felső korlátot szabva megóvja a pártokat attól, hogy a kampányköltségek biztosítása érdekében gazdasági lobbik foglyaivá váljanak.

Emlékeztetettek arra, hogy az egyes részletszabályokat ért kritikák miatt a Fidesz ötpárti egyeztetést kezdeményezett annak érdekében, hogy a garanciák csökkentése nélkül egyszerűsítsék azokat a választási eljárási szabályokat, amelyek a levélszavazatok mintegy egyötödének érvénytelenségét eredményezték, illetve amelyek a valós választói támogatottsággal nem rendelkező pártok esetén a kampánytámogatás visszafizetésére teremtettek volna lehetőséget.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását