2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Több mint 30 ország mellett, köztük az Egyesült Államok sem vesz részt az atomfegyverek betiltását célzó, hétfőn kezdődött ENSZ-konferencián - közölte hétfőn Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet. A szóban forgó országok között van Nagy-Britannia, Franciaország és Magyarország is.
2017. március 28. kedd 06:06 - HírExtra
 
A konferenciát az ENSZ-közgyűlés hívta össze egy februárban hozott határozata értelmében. A tanácskozás célja olyan eszközök léterhozásának megakadályozása, amelyek révén betilthatók az atomfegyverek.

A hétfőn az ENSZ New York-i székházában kezdődött tanácskozás előtt az amerikai ENSZ-nagykövet mellett több mint harminc ország ENSZ-képviselője jelezte, hogy nem kíván részt venni a vitában. Haley nagykövet szerint a szóban forgó országok azért nem kívánnak részt venni a mostani tanácskozáson, mert az 1970-ben életbe lépett, az atomfegyverek, illetve fegyvertechnológiák terjesztését tikltró Atomsorompó Szerződést részesítik előnyben, Az Egyesült Államokban éppen most kezdődik meg annak felülvizsgálata, hogy az atomfegyvereknek milyen szerepet kell játszaniuk az amerikai fegyverrendszerek sorában.

Elrettentő erőt akar

Donald Trump elnök nem sokkal hivatalba lépése után rendelte el ezt a felülvizsgálatot, azzal a deklarált céllal, hogy az Egyesült Államok nukleáris elrettentő erejének "korszerűnek, robosztusnak és a mindenkori körülményekhez illeszkedőnek" kell lennie, hogy megfeleljen a XXI. századi fenyegetések elrettentésének és egyúttal biztosítsa a szövetségesek védelmét is.

Michael Short, a Fehér Ház sajtóirodájának munkatársa az Amerika Hangja rádiónak megerősítette: "a felülvizsgálat folyamatban van és a védelmi minisztérium irányítja".

Az Egyesült Államokban több mint húsz éve nem végeztek atomfegyver-kísérletet, s a Trump-kormányzatban sokan szeretnék elérni e kísérletek moratóriumának feloldását. A Nemzetbiztonsági Tanács vizsgálja azt is, hogy hány atomtöltettel ellátott fegyverre van szükségahhoz, hogy Washington "kiegyensúlyozza" az atomfegyverrel rendelkező országokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását