2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A skót függetlenség újabb játékszíne

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök megírta az újabb skót függetlenségi népszavazáshoz engedélyt kérő levelet, amelyet a tervek szerint pénteken küld el Londonba - közölte csütörtök este a skót kormány.
2017. március 31. péntek 09:24 - HírExtra
A levél megírása és elküldése jelképes jelentőségű mozzanat, mert bizonyosra vehető, hogy Theresa May brit miniszterelnök elutasítja a kezdeményezést, és a skót kormány sem tervezi a közeljövőben a referendum kiírását.

A skót parlament kedden hatalmazta fel Nicola Sturgeont az újabb skóciai függetlenségi népszavazás előkészületeinek megkezdésére, kényelmes többséggel, 69:59 arányban megszavazva a kormányfő által benyújtott indítványt.

A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, amelyen az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.

Nicola Sturgeon, aki a múlt héten ismertette az általa felvázolt menetrendet, maga is hangsúlyozta: az új népszavazást legkorábban 2018 őszén, legkésőbb 2019 tavaszáig lehetne megtartani.



Theresa May azonban már a keddi edinburghi parlamenti szavazás előtt gyakorlatilag kizárta az újabb skóciai függetlenségi népszavazás engedélyezését a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló, hivatalosan szerdán elindított tárgyalássorozat vége előtt.

A brit kormányfő érvelése szerint "nincs most itt az ideje" az újabb referendumnak, mivel jelenleg minden energiát az Európai Unióval folytatandó tárgyalássorozatra kell összpontosítani. May szerint ha ezzel egy időben a skóciai népszavazással is foglalkozni kellene, az rontaná az esélyeit egy olyan megállapodás elérésének az EU-val, amely Skócia számára is kedvező.
A brit miniszterelnök arról viszont nem szólt, hogy később, az EU-tárgyalások után hozzájárulna-e a skóciai függetlenségi népszavazás kiírásához.

Sturgeon azzal indokolja az újabb függetlenségi népszavazás szükségességét, hogy Skóciát akarata ellenére "rángatják ki" az Európai Unióból.

A brit EU-tagságról rendezett tavalyi népszavazáson a skótok 62 százaléka a bennmaradásra voksolt, de országos átlagban így is a kilépést pártolók kerültek szűk, 51,9 százalékos többségbe.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását