2017. augusztus 18. - Ilona

Ezt gondolják Magyarországról külföldön

Németországban a Die Welt foglalkozott Magyarországgal, a konzervatív lap a Közép-európai Egyetemet (CEU) érintő, tervezett változtatásokkal kapcsolatban közölt írást hétvégi számában.
2017. április 2. vasárnap 13:26 - HírExtra
 
A Die Welt a véleményrovatában Wolf Lepenies német szociológus Az állam első számú ellensége című írását közölte, amelyben a szerző kiemelte: a magyar kormányfő "azt akarja, hogy bezárjon az ország utolsó kozmopolita oktatási intézménye", a CEU, ami "újabb lépés az Orbán Viktor-féle +illiberális állam+ kiépítése felé".

Hozzátette, hogy a Magyarországon orosz és török mintára épülő új rendszerben nincs helye kozmopolita tanintézménynek, és Orbán szemében ugyan már régóta szálka a Soros György által alapított egyetem, de "nem tudta veszélyeztetni a fennmaradását, legalábbis eddig".

Most a Soros Györgyöt az állam első számú ellenségeként megjelölő sajtókampányokkal előkészített környezetben egy olyan tervezet kerül a parlament elé, amely kizárólag a CEU ellen irányul - írta a Die Welt szerzője.

A többi között kifejtette, hogy "2010 óta drámai változás ment végbe Magyarországon", Orbán pártja a választók egyharmadának támogatásával kétharmados törvényhozási többséget szerzett, és azóta a kormányfő úgy tevékenykedik, mintha "egyeduralkodó" lenne, az ellenőrzése alá vonja az egész országot, és így "a fiatal magyar demokráciából tekintélyuralom lett".

A CEU oktatói és hallgatói a német kormány segítségében reménykednek, ám ez "illúzió". Csak az EU beavatkozása lehetne hatásos, de "Brüsszel nem talál ellenszert a magyar miniszterelnök jogászkodó trükkjeire" - írta Wolf Lepenies.

Franciaországban a baloldali Libération hétvégi száma fotókkal illusztrált riportban számolt be a migránsokkal szembeni állítólagos határmenti rendőri erőszakról.

A lap szerint az elmúlt hónapokban egyre súlyosabbá vált az Európába bejutni vágyó migránsokkal szembeni fellépés a szerb-magyar határon, ahonnan kutyaharapásos sérülésekről, fizikai megaláztatásokról és gumibotos ütésekről érkeznek hírek.

A tudósító Florence La Bruyere kiemelte, hogy mostantól a migránsoknak a szögesdróttal körbevett tranzitzónákban kell megvárniuk menedékkérelmük elbírálását, jóllehet a nemzetközi jog tiltja az elzárásukat. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta a lapnak, hogy az intézkedéssel az európai menekültjogi rendszer kiskapuit akarta a kormányzat orvosolni. "Mostanáig a menekültstátuszt kérő migránsokat befogadóközpontokban helyezték el, ahonnan szabadon kijárhattak.

Egyesek azonban nem várták meg, hogy a kérelmüket elbírálják, és elszöktek Ausztria, Németország vagy Svédország felé, ahonnan ez a három ország most vissza akarja őket küldeni" - idézte a lap Bakondit, aki szerint egy olyan menedékkérő, aki a szabadságot arra használja fel, hogy elhagyja az országot, visszaél az uniós joggal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását