2017. augusztus 18. - Ilona

Ismét "népszavazhatunk"?

Ha a Fidesz elfogadja a felsőoktatási törvény "CEU-ellenes" módosítását, a DK népszavazást kezdeményez a kérdésben - jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Oláh Lajos DK-s politikus, független országgyűlési képviselő. Közölte azt is, hogy pártjuk a keddi parlamenti szavazáson nem vesz részt.
2017. április 3. hétfő 14:53 - HírExtra
Ha a kormány erővel akarja bezáratni a CEU-t, akkor erővel fogja szembetalálni magát - fogalmazott a független képviselő. Hozzátette, ismerve az ellenzéki pártok és a civil szervezetek hozzáállását, egy referendumon, együttes erővel, meg tudják akadályozni az egyetem bezárását.



Csak ne a Fidesszel

Arra a felvetésre, hogy pontosan milyen népszavazási kérdést akarnak benyújtani, azt felelte, hogy a többi ellenzéki párttal közösen képesek lesznek megtalálni azt a kérdést, amelyik alkalmas erre.

A politikus egyúttal emlékeztetett arra, hogy a DK a kétharmados szavazásokat leszámítva nem vesz részt a parlament munkájában. Emiatt kedden sem szavaznak a javaslatról, mert annak elfogadásához elegendő a képviselők fele, ezért az ellenzék önmagában nem lenne képes megakadályozni a módosítást - indokolta távolmaradásukat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön szerint kihúzza 2018-ig az Orbán-kormány?
Igen, gond nélkül kitöltik a mandátumukat
Igen, de lesznek miniszterek, akik buknak
Nem, Orbánt belső ellenzéke megbuktatja
Nem, Orbánt a társadalom haragja buktatja meg
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását