2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A Fidesz folytatja a "Bolondok Hadjáratát"?

A Fidesz szerint Brüsszel egyre nagyobb hatalmat akar magának az adópolitikában és a foglalkoztatáspolitikában, ami veszélyezteti az eddigi eredményeket.
2017. április 28. péntek 15:47 - HírExtra
A nagyobbik kormánypárt ezt a pénteken publikált KSH-adatokra reagálva közölte az MTI-vel. A hivatal adatai szerint a munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent, a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 368 ezer volt, 106 ezerrel - 2,5 százalékkal - több, mint egy évvel korábban.

Áhá...


A Fidesz reagálásban hangsúlyozta, amióta Magyarország saját útját járja, és visszaszerezte gazdasági önrendelkezését, 12 százalékról 4,5 százalékra süllyedt a munkanélküliség és közel 700 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben. A gazdasági növekedésnek és a munkát terhelő adók csökkentésének köszönhetően egyre többen dolgoznak és nőnek a bérek is.

Brüsszel azonban egyre nagyobb hatalmat akar magának az adópolitikában és a foglalkoztatáspolitikában is, ez pedig veszélyezteti az eddig elért eredményeket a foglalkoztatásban és az adócsökkentésben is - írta a Fidesz, hozzátéve: ezért tartják fontosnak a nemzeti konzultáción való részvételt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását