2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Megint csalt egy cégvezető

Többrendbeli csalás miatt vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészség a város távhő- és melegvíz-szolgáltató cégének volt vezetője ellen, aki több mint 25 millió forintos kárt okozott a társaságnak - tájékoztatta a vádhatóság pénteken az MTI-t.
2017. április 28. péntek 11:21 - HírExtra
 A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a siklósi önkormányzat által létrehozott társaságot 2009-től vezette a vádlott, aki 2010 és 2013 között 57 alkalommal összesen 1,7 millió forintot vett fel jogosulatlanul a kft.-től "hivatali, üzleti utazás költségtérítés" címén.

A vád szerint 2009 és 2013 között a vádlott összesen több mint 2,5 millió forintot vett fel szintén jogosulatlanul prémium címén úgy, hogy az ügyvezető jutalmazása a tulajdonos önkormányzat hatáskörébe tartozott - írták.

Az ügyészség kiemelte azt is, a volt ügyvezető megállapodott az ügy másodrendű vádlottjának cégével, hogy valótlan tartalmú számlákat állít ki a szolgáltatónak. A másodrendű vádlott cége 2009-től három év alatt 120 valótlan számlát állított ki, amivel csaknem 22 millió forint kárt okoztak a távhőcégnek - tették hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását