2024. március 29. - Auguszta
Végéhez közeledik a miskolci központú Északerdő Zrt. által kezelt állami tulajdonú erdőket ért veszteségek felmérése, az áprilisi havazás és vihar mintegy félmilliárd forint kárt okozott a Bükkben és a Zempléni-hegységben közölte Zay Adorján a cég vezérigazgatója az MTI-vel hétfőn.
2017. május 22. hétfő 09:26 - HírExtra
Az összesítések szerint több mint 100 ezer köbméter fa borult ki a hó és szél miatt, túlnyomórészt bükk, illetve a fenyők és tölgyek is megsínylették a történteket - mondta a vezérigazgató, hozzátéve: a veszteségek kilencven százaléka a Bükk-, tíz százaléka a Zempléni-hegységet érintette.

A legnagyobb pusztítást a répáshutai erdészeti igazgatóság területe szenvedte el, ott 60 ezer köbméter fa károsodott. Az összesített becsült kárérték mintegy 500 millió forint, ez tartalmazza a faanyag értékvesztését, az erdőfelújítás költségét, valamint az erdészeti és turisztikai létesítményekben esett károkat is.

Zay Adorján tájékoztatása szerint, bár a közutak felszabadítása a havazás és vihar után 4-5 napon belül befejeződött, a Bükkben levő erdészeti utakon május végéig elhúzódik a munka, és csak ezután kezdődhet meg a kidőlt fatörzsek kitermelése, amennyiben a szükséges hatósági engedélyeket megkapják.

Az biztos, hogy a kárfelszámolással idén nem végez az erdőgazdaság, a munka áthúzódik 2018-ra is, a turistáktól, erdőjáróktól azt kérik, hogy továbbra is fokozott óvatossággal közlekedjenek a Bükkben és a Zemplénben - mondta a vezérigazgató.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását