2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Hiába próbálunk napközben odafigyelni az étkezésre, valahogy mindig hibázunk: a salátánkra majonézes öntetet teszünk, a szénhidrát csökkentett tortára rányomjuk a tejszínhabot, vagy ha napközben minden szabályt betartottunk, este biztosan megrohamozzuk a hűtőszekrényt.
2017. június 8. csütörtök 13:40 - HírExtra
 Most, hogy itt a bikiniszezon, szeretnénk minél jobb formába kerülni; már odafigyelünk arra hogy több zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk, az esti nassoláson is ritkítottunk, de még mindig nem tűnnek el a párnák innen-onnan… Most segítünk pár tippel, hogy hogyan lehet könnyedén átállni a kiegyensúlyozott táplálkozásra, anélkül, hogy minden jó dologra nemet mondanánk.

1. Édes csere

Az édes íz szeretete születésünk pillanatától kódolva van bennünk – legalább is ezzel próbáljuk megmagyarázni, hogy kiadós ebéd után hogyan fér belénk még egy szelet dobostorta, két gombóc fagyi és végül egy jegeskávé. Ha már az édes íznek nem tudunk ellenállni, ne kínozzuk magunkat, keressünk jobb megoldást: édesítőszerrel helyettesítve nem kell lemondanunk a finomságról, ráadásul így csökkentjük a cukor- és energia-bevitelünket is.
https://media.giphy.com/media/kVVEP6SmfEXvy/giphy.gif

2. Válasszuk a jobbat

Mivel sajnos a legtöbbünknek nincs ideje arra, hogy csak otthon készített ételeket fogyasszon, így érdemes körültekintően kiválasztani a bolti termékeket. Ahelyett, hogy a megszokott kedvenceinket bedobálnánk a kosárba, nézzük meg az összetevőit és hasonlítsuk össze az alternatíváival, például válasszuk az alacsonyabb vagy nulla cukortartalmú variánsát. Ezzel fokozottan, de kínzás nélkül csökkenthetjük a napi kalóriabevitelünket.
https://media.giphy.com/media/sDBpwvkGWh3ri/giphy.gif

3. Kis lépések

Minden hónap végén jön a nagy elhatározás: elsejétől kezdve nincs több gyorsétel vagy rágcsálnivaló, majd pár nappal később az éjszaka közepén behabzsoljuk a fagyasztó aljában talált maradék jégkrémet – ugye ismerős? Felejtsük el a radikális változtatásokat, helyette fokozatosan, kis lépésekben váltsunk egészségesebb életmódra, így könnyebben hozzászoktathatjuk a szervezetünket. Elsőként például válasszunk diétás üdítőt a cukros verzió helyett vagy napi egy kávénkat ízesítsük édesítőszerrel – így nem kell félnünk, hogy az első hét után rávetjük magunkat egy hamburgerre.

3+1. Írjuk fel!

Hiába eszünk minden nap csirkét salátával és teljes kiőrlésű kenyeret sovány túróval, ha a kettő között mindig elcsábulunk egy kis nassolásra. Ha szeretnénk változtatni az étkezési szokásainkat, jegyezzük fel egy hétig, hogy mikor, mit fogyasztottunk - hiszen feleslegesen étkezünk egészségesen napi háromszor, ha kifolyik a csokoládé a munkahelyi fiókunkból. Így könnyen nyomon követhetjük, mikor, mire van igényünk és kicserélhetjük őket egészségesebb verzióra.

Az “okos cserék” (angolul smart swaps), azaz az élelmiszerek és italok cseréje a hasonló vagy megegyező ízvilágú, de alacsony vagy zéró kalóriatartalmú termékekre. Ezek segítik a cukor-, zsír- és energia-bevitel csökkentését, miközben a vágyott édes ízről sem kell lemondani. Jó megoldás egy fogyókúrás étrend mellé vagy az ideális testsúly fenntartásához.
Forrás: Noguchi
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását