2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Az Egyesült Államoknak a Párizsi klímaegyezményből történő kilépése azért kritikus, mert a világ legnagyobb szennyezője, széndioxid kibocsátója hagyja ott a megállapodást - jelentette ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatóság igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2017. június 13. kedd 06:09 - HírExtra
 
Ugyancsak aggályos, hogy egy nagyon nehezen, 195 ország közreműködésével összehozott egyezményből távozik az Egyesült Államok; ráadásul a megállapodás gerincét egy amerikai-kínai kétoldalú megállapodás jelenti - közölte Kőrösi Csaba.

Ugyanakkor az Egyesült Államok kilépése nem csupán azzal veszélyezteti a célok megvalósulását, hogy nem fogja vissza saját kibocsátását, hanem azzal is, hogy kilép a technológiaváltást finanszírozó nemzetközi rendszerből, ami nagy érvágást jelent - tette hozzá a kutató.

A helyzetet árnyalja, hogy az amerikai GDP több mint felét előállító városok és államok egyfajta koalícióba kezdenek tömörülni széndioxid kibocsátásuk csökkentése érdekében, illetve a közvélemény-kutatások szerint az amerikai polgárok úgy gondolják, hogy jó lett volna, ha Amerika bennmarad az egyezményben.

Eközben az sem kizárt, hogy Amerika mégis teljesíti a korábban vállalt kibocsátási értékeket, mert a palagáz forradalom miatt visszaszorulóban a szén használata az energiatermelésben - fűzte hozzá.
A Párizsi megállapodás szerint az aláírók vállalták, hogy jelentősen átalakítják energiarendszerüket.

Ennek nyomán 20-30 év múlva a globális felmelegedés 2 Celsius fokkal alacsonyabb lehet. Nagy az Egyesült Államok felelőssége, mivel a világ széndioxid kibocsátásának 19 százalékát adja - magyarázta a szakember.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását