2017. június 26. - János, Pál

Trump mindenkinek nekimegy

Donald Trump amerikai elnök ismét bírálta a sajtót, mert nyilvánosságra hozta, hogy vizsgálat indulhat ellene az igazságszolgáltatás állítólagos akadályoztatásáért. Ezúttal bírálta a vizsgálatot vezető politikusokat is.
2017. június 15. csütörtök 17:11 - HírExtra
 
Az elnök Twitter-bejegyzésben fejezte ki elégedetlenségét, azt sugallva, hogy az igazságszolgáltatás akadályozására vonatkozó információkat a sajtó ugyan úgy kitalálta, mint azt, hogy a tavalyi választási kampány idején munkatársai összejátszottak volna orosz tisztségviselőkkel.

"Felépítették a hamis történetet az orosz összejátszásról, semmilyen bizonyítékot nem találtak, erre most előhozzák az igazságszolgáltatás akadályozásáról szóló hamis sztorit" - fogalmazott a mikroblogban Donald Trump.

Egy másik bejegyzésben azokat támadta, akik a vizsgálatot folytatják. "Nagyon rossz és ellentmondásos emberek" - írta, bár nem pontosította, hogy kikre is gondol, a Robert Mueller vezette különleges bizottságra, vagy a 2016-os kampányt vizsgáló kongresszusi vizsgálatok résztvevőire. Donald Trump így fogalmazott: "Az amerikai politikatörténet legnagyobb boszorkányüldözésének vagyunk tanúi, amelyet néhány nagyon rossz és ellentmondásos ember vezet". Szerdán este a The Washington Post az internetes oldalán tette közzé, hogy a tavalyi választási kampány orosz szálait vizsgáló, Robert Mueller vezette különleges bizottság kiterjesztette vizsgálatát arra is, vajon Donald Trump elnökként akadályozta-e az igazságszolgáltatást.

A vizsgálat a lap által közölt információk szerint nem csak arra terjed ki, hogy Donald Trump megkérte-e a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) később elbocsátott igazgatóját, James Comeyt arra, hogy zárja le a volt nemzetbiztonsági főtanácsadó, Michael Flynn orosz kapcsolatainak ügyében a vizsgálatot. Eszerint vizsgálják azt is hogy az elnök milyen megbeszéléseket folytatott az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI), a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetőivel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását