2017. augusztus 24. - Bertalan

Tízezres tűntetés Rómában

Több tízezren vonultak fel Rómában a legnagyobb olasz szakszervezet (CGIL) által meghirdetett szombati tüntetésen, amelyen a balközép kormány munkaügyi politikája ellen tiltakoztak.
2017. június 17. szombat 16:09 - HírExtra
 

A tömeg "Tiszteletet a munka, a dolgozók méltósága és az alkotmány iránt" feliratú transzparenssel kígyózott végig a két útvonalat követő, majd végül egyesülő római szakszervezeti megmozduláson.
Susanna Camusso, a mintegy ötmillió tagot számláló CGIL főtitkára beszédében kijelentette, ha az olasz kormány azt akarja, hogy az olaszok dolgozzanak, ki kell fizetni a munkájukat. "A kormánynak meg kell hallgatnia a római utcákat megtöltő tömeget, az alkalmi, feketén fizetett munkavégzésbe Olaszország bele fog halni!" - jelentette ki Susanna Camusso.

A CGIL szervezte megmozduláshoz számos más szakszervezet és baloldali politikai erő is csatlakozott, többek között a kormányzó Demokrata Pártból (PD) tavasszal kilépett baloldali politikusok, Massimo D'Alema volt miniszterelnök vezetésével.

A dolgozói érdekképviseletek egyebek közt az úgynevezett voucher-rendszer ellen tüntettek. Ezt Matteo Renzi kormánya vezette be, és eredetileg a fekete munka felszámolását volt hivatott szolgálni az alkalmi munkák körében, elsősorban az olasz családoknál gyakran alkalmazott beteggondozók és takarítók kifizetésére. A gyakorlatban azonban a pénzutalás helyett beváltható jegyekkel történő bérezés minden ágazatban teret nyert, a szabályos szerződéses munkaviszonyt helyébe lépve. A szakszervezetek népszavazást kezdeményeztek a voucherek eltörlésére. A referendum elkerülése érdekében a római balközép kormány áprilisban törvénnyel módosította a bérezési rendszert, a vouchereket azonban meghagyta.

A CGIL szerint ezzel a kormány továbbra is szabad kezet ad a munkaadóknak, hogy a dolgozóknak jogokat és védelmet biztosító szerződés helyett a semmi ilyesmit nem garantáló módon alkalmazzák őket.

Susanna Camusso az államfő, Sergio Mattarella fellépését szorgalmazta az olasz alkotmány és a dolgozók jogai védelmében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását