2024. március 29. - Auguszta

Sportolj éjszaka!

Tizenöt sportágat lehet ingyenesen kipróbálni pénteken este 9 órától a Hősök terén és a Városligetben az Olimpia Éjszakája rendezvény keretében.
2017. június 21. szerda 14:21 - HírExtra
  
Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, mivel egy felmérés szerint Magyarország a túlsúlyos emberek számát tekintve a negyedik helyen áll a világon, ezért azt a feladatot kapta, teremtse meg a feltételeket ahhoz, hogy minél többen kezdjenek el mozogni.

"Cool és trendi események kellenek, hogy a fiatalokat felállítsuk a számítógépek mellől, a pénteki ilyen, hiszen nagy élmény lesz éjszaka Budapesten futni vagy kerékpározni" - jelentette ki Révész Máriusz, aki szerint azért időzítették a rendezvényt június 23-ára, mert Coubertin ezen a napon indította útjára az újkori olimpiai mozgalmat. A kormánybiztos kiemelte: a résztvevők összesen 15 sportágat próbálhatnak ki a hajnali négy óráig tartó esemény keretében.

Bordács Miklós szakmai főszervező szerint a pénteki egy hangulatos, jó sportbuli lesz, amelyre több tízezer főt várnak, akik többek között asztaliteniszezni, jógázni, zumbázni, korfballozni, vagy teqballozni is tudnak majd.

Lacza Gyöngyvér, a Testnevelési Egyetem sportszakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvény látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet az olimpiaiotproba.hu weboldalon lehet megtenni.

Szélpál Tamás projektvezető közölte: a Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda kapta meg az 1978-ban indult, majd most újjáélesztett Olimpiai Ötpróba porgramsorozat lebonyolítását, amelynek keretében három és fél éven át öt sportágban, idén 55 eseményen lehet gyűjteni a pontokat, s bizonyos ponthatárok eléréséért jutalom jár a résztvevőknek. Kitért arra is, hogy az Olimpia Éjszakáján futásban és kerékpározásban lesz mód Olimpiai Ötpróba-pontokat szerezni, előbbiben 6,7 és 10,7, utóbbiban 17 kilométeres távon.

Fábián László megbízott főtitkár hangsúlyozta: a Magyar Olimpiai Bizottság örömmel fogadta a kezdeményezést, mert ez alkalommal is fel tudják hívni a figyelmet a júliusi, győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, hiszen a péntek esti ünnepélyes megnyitó fő attrakciója az lesz, hogy a Hősök terére "befut" az EYOF-láng, ahol este negyed 10-től egy fél óráig fotózkodni is lehet majd.

Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a láng útja innen az Újpesti-öbölig vezet, ahonnan sárkányhajóval - több tucat fáklyákkal kivilágított hajó kíséretében - viszik majd le a Dunán, egészen a Lágymányosi-öbölig.

Végül elhangzott, hogy az Olimpia Éjszakájára vidékről érkezők ötven százalékos kedvezményt kapnak, ha a MÁV-val utaznak a rendezvényre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását