2017. július 20. - Illés

Maradnak az Oroszországgal szembeni szankciók

Az Európai Unió (EU) tagországainak vezetői hat hónappal meghosszabbították az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciókat, arra hivatkozva, hogy Moszkva nem tett eleget az ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére vonatkozó megállapodásban szereplő feltételeknek.
2017. június 23. péntek 08:03 - HírExtra
 
Az uniós vezetők kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának nyitónapján, csütörtökön hozott döntést az elnöklő Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke jelentette be Twitter-üzenetében.

A határozat a jelenleg érvényes intézkedés lejárta után, július végén lép hatályba, és januárig hosszabbítja meg a szankciókat.

Az Európai Unió azt követően döntött a gazdasági szankciók bevezetéséről, hogy 2014 júniusában - nyugati meggyőződés szerint - a Moszkva támogatásával tevékenykedő oroszbarát lázadók lelőtték a maláj légitársaság MH17-es járatszámú utasszállító repülőgépét Kelet-Ukrajnában.

A minszki megállapodás feltétlen tűzszünetet követel a szemben álló felek részéről és a nehézfegyverek kivonását a kelet-ukrajnai területekről.

Az uniós korlátozó intézkedések a pénzügyekre, az energia- és a védelmi iparra irányulnak, akadályozzák az orosz bankok hozzáférését az uniós piacokhoz, korlátozzák bizonyos termékek kereskedelmét és tiltják az EU-ban székhellyel rendelkező vállalatok számára, hogy befektetéseket eszközöljenek, vagy idegenforgalmi szolgáltatást nyújtsanak Oroszországban.

A gazdasági intézkedések mellett az EU pénzeszközök befagyasztását és utazási tilalmát is előír ukrán és orosz egyének, valamint vállalatok képviselőivel szemben, akik bizonyítottan felelősek a lázadók támogatásáért.

Az EU két nappal azt követően döntött a szankciók meghosszabbításáról, hogy az Egyesült Államok bejelentette Oroszország elleni "saját" büntetőintézkedéseinek kiterjesztését.

Moszkva szerint az EU valamennyi szankciója - az Egyesült Államok hasonló intézkedéseivel együtt - hatástalan és a remélttel ellenkező hatást ér el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását