2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Érmet várnak a pólósoktól

Mind a magyar férfi, mind a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya érmet vár csapatától a hazai rendezésű világbajnokságon.
2017. július 15. szombat 13:31 - HírExtra
 

Bíró Attila, az Európa-bajnoki címvédő női együttes szakvezetője a pénteki sajtótájékoztatón kiemelte, a korábbiaknál nehezebb, keményebb és hosszabb felkészülésen van túl a gárda, amely megítélése szerint ott lehet az első háromban az Egyesült Államok és Görögország társaságában. Alakulatának vasárnapi első csoportellenfeléről, a japán csapatról azt mondta, nem vehető félvállról, a francia kötelezően legyőzendő rivális, a legnehezebb csoportmeccs pedig a hollandok elleni lesz. Kitért arra, hogy a magyar együttes alapvetően nem változott a tavalyi olimpiához képest, két vb-újonc szerepel a Margitszigeten, a csapattá érésben jó úton járnak, kirobban erőben vannak a lányok, és még tovább is javulhatnak a következő napokban.

A társak képviseletében a világ- és Európa-bajnok Takács Orsolya azt hangsúlyozta, hogy nagy várakozással tekint ő maga is a hazai rendezésű vb elé, az Eb-aranyérmes Antal Dóra pedig azt emelte ki, hogy nagyon jó és hasznos volt az e heti egri kétkapuzás az olimpiai aranyérmes, világbajnoki címvédő amerikaiakkal.

Märcz Tamás, a férficsapat szövetségi kapitánya azt emelte ki, hogy e tisztségében első világeseményére készül és nagy lehetőséget lát abban, hogy hazai közönség előtt szerepelhet a nemzeti válogatott. Megjegyezte: nála Szerbia, Olaszország és Magyarország dobogóesélyes. A hétfői vb-nyitány, az ausztrálokkal vívandó meccs előtti helyzetről szólva a szakember úgy fogalmazott, hogy még "sok megoldandó feladat van, taktikai, technikai, vagy éppen a megfelelő formaidőzítés". Hozzátette: egy kis izgatottságot érez, "olyanok a játékosok, mint a visszatartott versenylovak, de van még két-három nap, s ennek megfelelően haladunk".

A csapat legfiatalabbja, az első vb-szereplésére készülő Manhercz Krisztián azt mondta, soha nem volt "az az izgulós fajta".

"Most sem izgulok, motivál a hazai közönség, és az is, hogy a családom, a barátaim és a magyar szurkolók előtt, teltházas meccseken bizonyíthatunk" - jelentette ki.

Gór-Nagy Miklós, a válogatott egyik legidősebb, vb-aranyérmes játékosa arról beszélt, hogy a második világbajnoki cím megszerzése számára magasztos cél.

"Jelenleg azonban az ausztrálokkal foglalkozunk, s a részcélokkal haladunk a nagyobb cél felé. Először a csoportot szeretnénk megnyerni, és még előtte az ausztrálokat szeretnénk egy jó meccsen megverni."

A férfiak Ausztrália után Olaszország és Franciaország válogatottjával szállnak vízbe, a nők számára pedig a japánokat követően Hollandia és Franciaország legjobbjai következnek a csoportkörben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását