2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ennyi új hallgató lesz az egyetemen

A Pécsi Tudományegyetemre (PTE) 4870 új hallgatót vettek fel - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a felsőoktatási intézmény, amely az utóbbi öt év legeredményesebb felvételi eljárásának értékelte az ideit.
2017. július 27. csütörtök 13:29 - HírExtra
 
A közlemény szerint az új hallgatók több mint fele a PTE alapképzéseire jutott be, az osztatlan és mesterképzéseken a felvettek 33 százaléka fog tanulni. A jelentkezők továbbra is a nappali tanrendet és az állami ösztöndíjas finanszírozási formát preferálták: a felvettek 70 százaléka teljesidős képzésen, 80 százalékuk állami ösztöndíjasként kezdheti meg tanulmányait - derült ki az összegzésből.

A PTE ismertetése szerint a képzések között továbbra is a legnépszerűbb az ápolás és betegellátás, ahova több mint 500 diákot vettek föl, míg az általános orvos és a jogász szakon 200-200, a pszichológia szakon pedig 160 új hallgató kezdheti meg tanulmányait. Ugyancsak sokan érdeklődnek az osztatlan tanári szakok, valamint a mérnökinformatikus, a fogorvos, a gazdálkodási és menedzsment szakok iránt.

A ponthatárok az osztatlan tanári szakpárokon, valamint a szociológia, a jogász és a gazdaságtudományok képzési terület alapképzési szakjain voltak a legmagasabbak.

Kiemelték azt is, hogy a PTE idén már az ötödik az első helyes jelentkezések rangsorában a múlt évi hatodikhoz képest.

Az egyetem eredményeit tovább javítja a Pécsre érkező külföldi hallgatók és a pótfelvételi eljárásban bekerülők száma. Így ősszel várhatóan több mint 6000 új hallgató kezdi meg tanulmányait - idézték a közleményben Bódis József rektort, aki emlékeztetett: szeptember elsején ünneplik a pécsi egyetemalapítás 650. évfordulóját.

Azok, akiket nem vettek fel, a pótfelvételi eljárás keretében a PTE "széles képzési kínálatából" választhatnak továbbtanulási lehetőséget - írták.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását