2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Letartóztatás

Újabb gyanúsítottat - egy bodajki iskolaszövetkezetet vezető férfit - vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult eljárásban, az ügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2017. augusztus 10. csütörtök 12:08 - HírExtra
 

Szanka Ferenc közölte, a szombathelyi férfit bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezette Humán Operátor Zrt. 2015-2016-ban munkaerő közvetítő tevékenységet végzett több magyarországi cég számára. A csoport tagjai olyan számlázási láncolatot alakítottak ki, amelyben a zrt. a szerződésben vállalt kötelezettségét papíron több alvállalkozón keresztül látta el, valójában azonban a munkaerőt közvetlenül biztosította. A gyanú szerint az iskolaszövetkezetek - így a most őrizetbe vett férfi által irányított bodajki is -, a számlázási lánc végén álltak, ténylegesen nem végezték el a bizonylatokon szereplő gazdasági tevékenységet. Az iskolaszövetkezetek szerepe csak a fiktív számlák kiállítása volt, hogy a zrt. így csökkentse adófizetési kötelezettségét.

A gyanú szerint az őrizetbe vett szombathelyi férfi - aki 2015 tavasza óta irányította a bodajki székhelyű iskolaszövetkezetet - mintegy 181 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csabát június 15-én helyezték előzetes letartóztatásba, miután ellene és társai ellen költségvetési csalás miatt büntetőeljárást indítottak a NAV Csongrád megyei igazgatóságának pénzügyi nyomozói. A gyanú szerint a bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte. Az eljárásban tizenegy embert már előzetes letartóztatásba helyeztek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását