2017. szeptember 26. - Jusztina

Nem lehet többé izraeli állampolgár

Megfosztják izraeli állampolgárságuktól az Iszlám Állam terrorszervezet oldalán harcoló zsoldosokat - jelentette szerdán az izraeli média.
2017. augusztus 23. szerda 16:25 - HírExtra
 
A sajtóhírek szerint a belügyminisztérium elkezdte a hivatalos eljárásokat, amelyekkel megfosztják őket állampolgárságuktól.

A héten lép életbe Arije Deri izraeli belügyminiszter javaslatára március elején módosított állampolgársági törvényt, amely immár kiterjed azokra a személyekre is, akik nem Izrael területén, hanem az ország határain túl - így Szíriában, az Iszlám Állam oldalán harcolva - veszélyeztetik az izraeliek biztonságát. Arije Deri szerint ez komoly elrettentő erőt jelent azok számára, akik csatlakozni akarnak az Iszlám Államhoz.

A Sin Bét belbiztonsági szolgálat már átadta az illetékes hatóságoknak az érintett tizenkilenc izraeli állampolgár nevét tartalmazó listát. A rajta szereplők közül ketten muzulmán hitre áttért zsidók. Az egyikük egy huszonnyolc éves, Asdódban felnőtt, de az egykori Szovjetunióban született nő, a másikuk pedig egy harminckét éves, Lódban nevelkedett férfi, aki szintén a Szovjetunióban született. Mindketten felvették az iszlám vallást, és Szíriába utazásuk előtt arra kérték a belügyminisztériumot, hogy muzulmánként tartsák őket nyilván. A listán egy olyan izraeli arab muzulmán is szerepel, aki korábban az izraeli hadseregben szolgált, majd csatlakozott a dzsihadistákhoz. A többiek izraeli arabok Kelet-Jeruzsálemből és más arab településekről.

A Sin Bét listáján eredetileg húsz név szerepelt, de mire összeállították és továbbították a belügyminisztériumnak, egy izraeli szélsőséges már életét vesztette a szíriai harcokban.

Az izraeli tévék híradásai szerint a 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban összesen mintegy hatvan izraeli állampolgár küzdött az Iszlám Állam oldalán. Egy részük életét vesztette, a hazatérőket pedig bíróság elé állították, de állampolgárságuktól, illetve az ezzel járó társadalombiztosításuktól eddig nem fosztották meg őket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását