2017. szeptember 23. - Tekla

M1: Jó, hogy keletre nyitott az agrárium

Látszik a keleti nyitás hatása az agrárexportban, a Kínába irányuló sertéshús kivitel például a másfélszeresére bővült, és a távol-keleti ország vált a magyar borok negyedik legfontosabb felvevő piacává - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.
2017. augusztus 30. szerda 10:25 - HírExtra

Hozzátette, hogy nemrég nyílt meg a lehetőség a Kínába irányuló búza- és lóexportra, és folyamatban van a tej- és tejtermékekre vonatkozó akkreditácó is. A miniszter megjegyezte, hogy a térség országai közül Magyarország rendelkezik a legtöbb termékre szóló akkreditációval a kínai piacra, és tárgyalások folynak arról, hogy Magyarország a régió Kínába irányuló élelmiszerexportjának egyfajta logisztikai bázisa legyen.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a miniszter elmondta, hogy a teljes agrárkivitel 14 százalékkal nőtt, az aktívum 30 százalékkal haladta meg az első fél évben a tavaly azonos időszakit. A kukorica kivitel 2 millió tonna volt, másfélszerese az egy évvel korábbinak, a kukoricaexport nagy része Romániába és Olaszországba irányult.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását