2017. november 22. - Cecília

Az MNB is számol a fintech forradalommal

Elkerülhetetlen a pénzügyi technológiai (fintech) forradalom a pénzügyi rendszerben, a jegybank alapvetően lehetőségként tekint az új megoldásokra - mondta a Figyelő című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke.
2017. szeptember 7. csütörtök 13:08 - HírExtra
 
A fintech cégek működését világszerte még alig szabályozzák, miközben hódit a közösségi finanszírozás. Ennek igazolására egy tanulmányt idézett Windisch László, miszerint 2015-ben a háztartások fizetési tranzakcióinak negyede, a hitelezés 14 százaléka nem a bankok, hanem a fintech vállalatok révén zajlott. Tavaly a közép-európai régióban 1,2, világszerte pedig már tavalyelőtt 23 milliárd dollár friss tőkét fektettek be a fintech cégekbe, érzékeltette a kérdés súlyát az MNB alelnöke.

Windisch László olyan felügyeleti és szabályozási rendszer mellett foglalt állást, amely nem akadályozza a fejlődést és a gazdaság versenyképességének javulását, de garantálja a szolgáltatásokat igénybe vevők biztonságát is. Mint kiemelte, ebből a szempontból fontos lesz megkülönböztetni, mi az, ami a hatékonyabb és olcsóbb fintech szolgáltatásokban a fogyasztók számára tényleges értéket hordozó innováció, és mi az, ami csak a megengedőbb szabályozásból származó költségelőnyből ered.

A jegybank felügyeleti alelnöke szerint a megoldás keresésében segíthet a brit példa nyomán terjedő "szabályozói homokozó" egy olyan szabályozói keretrendszer, amely átmenetileg - amíg kiderül van-e kereslet a pénzügyi innovációjukra, illetve milyen esetleges kockázatok merülnek fel - felmenti a fintech cégeket a többi pénzügyi szolgáltatóra vonatkozó egyes szabályozói elvárások alól.

A fintech jellegű megoldások magyarországi támogatására szolgáló szabályozói kezdeményezések között Windisch László felsorolta, hogy az MNB rendelete alapján mobil telefonon, online módon is megtörténhet a pénzmosás elkerülése miatti azonosítás, az online szerződéskötés lehetővé válását és az azonnali fizetési rendszer bevezetését 2019 közepétől. Kiemelte, az MNB Európában elsőként szabályozta a felhőszolgáltatások használatát a pénzügyi szektorban.

Az új pénzügyi vállalatokkal szemben a bankrendszer innovációval és költségcsökkentéssel veheti fel a versenyt, ám a magyar pénzintézetek működési költsége európai összehasonlításban is magas és tavaly sem apadt.

Arra a felvétésre, hogy a költségtakarékosság a fiókok bezárását veti fel és az utóbbi időben a takarékszövetkezetekről érkeznek ilyen hírek, az MNB alelnöke biztosra mondta, hogy fiókbezárásra a jövőben is szükség lesz, bár érthető, hogy sok település megmaradásának zálogát látja abban, hogy a takarékszövetkezeti fiók helyben marad. Az ilyen fiók olyan költséggel terheli a pénzintézetet, amelyhez hasonló nem terheli a vele versengő bankokat, a takarékoknak pedig ugyanolyan hatékonyaknak kell lenniük mint a konkurenseknek. Ha vidékpolitikai célokat is be kell tölteniük, akkor állami kompenzációra lehet szükségük, amire példaként említette a kistelepüléseken működő fiókok alkalmazottainak célzott járulékcsökkentését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását