2017. október 24. - Salamon

Rengeteg zsidó érkezett Ukrajnába

Idén már több mint 30 ezer hászid zsidó érkezett szerdáig a világ különböző tájairól az ukrajnai Uman városába a zsidó újévet megünnepelni - számoltak be ukrán hírforrások.
2017. szeptember 21. csütörtök 12:43 - HírExtra
 
Az UNIAN ukrán hírügynökség információi szerint több mint másfél ezer rendőr biztosítja majd a rendet az ország középső részében, Cserkaszi megyében lévő településen a zsidó ünnep alatt.
A zarándokok többsége az Egyesült Államokból, Izraelből, valamint Nagy-Britanniából, Hollandiából, Mexikóból és Argentínából érkezett idén Ukrajnába - közölte Dmitro Hriscsenko, a megyei rendőrség szóvivője a 112 Ukrajina hírtelevízióval.

A zsidó újév, a rós hasána idén a Gergely-naptár szerint szeptember 21-re esik, viszont a gyakorlatban már 20-án napszálltakor beköszönt. A zsidó újév napja - mivel a zsidó naptár luniszoláris, azaz a holdhónapokon alapuló holdévet igazítják a napév hosszához - mindig újholdra esik.

Umanban a zarándokok szeptember 20-tól 22-ig szándékoznak tartózkodni. Az umani ünnepek fő eseménye Nachman rabbi sírjának felkeresése. A hászidok hite szerint ugyanis, ha az újévet a rabbi sírjánál köszöntik, az szerencsét hoz számukra az elkövetkező évben.

Az ukrajnai Uman zsidó temetőjében nyugszik Nachman rabbi (1772-1810), a beszlovi haszidizmus alapítója, aki tanításaiban az Istenhez való egyszerű és örömteli viszony, a tánc és az ének fontosságát hangsúlyozta.

Nachman rabbi sírjához minden évben több tízezer hászid zsidó zarándokol el. A háromnapos umani zarándoklatot a hászid zsidók vidám táncos ünnepléssel töltik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását