2024. április 20. - Tivadar

Gyűrűzik a Brexit: lép a Bank of England

A brit monetáris politika hamarosan elkezdődő szigorítását helyezte kilátásba pénteken a Bank of England kormányzója.
2017. szeptember 29. péntek 13:18 - HírExtra
 
Mark Carney a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy ha a brit gazdaság az eddig követett pályán halad tovább, ahogy erre minden jelzőszám utal, akkor "viszonylag rövid időn belül" várható a brit jegybank alapkamatának emelése.

Londoni pénzügyi elemzők már Carney nyilatkozata előtt valószínűsítették, hogy a közeljövőben elkezdődik a brit monetáris politika szigorítása.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakértői szerint a piaci szereplők "messze túllőttek a célon" azzal a várakozásukkal, hogy a brit jegybank alapkamata 2019-ig nem módosul.

A ház szerint az sem kizárt, hogy a Bank of England már novemberben, a következő inflációs jelentés kiadásával egy időben végrehajtja első kamatemelését.

A Bank of England legutóbb több mint egy évtizede, 2007 júliusában hajtott végre kamatemelést, alapkamata akkor 5,75 százalékon tetőzött. Az utána bekövetkezett hitelpiaci válság hatására azonban a jegybank hatalmas mennyiségi enyhítési programmal kísért gyors kamatcsökkentésbe kezdett, és 2009 márciusáig 0,50 százalékra - az addigi történelmi mélypontra - csökkentette alapkamatát.

A brit EU-tagságról tartott - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - tavaly nyári népszavazás sokkjának hatására a bank tavaly augusztusban újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentést hajtott végre, kialakítva a jelenleg is érvényes 0,25 százalékos alapkamatot. A Bank of England abban a hónapban a kamatcsökkentés mellett 435 milliárd fontra (150 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot is meghirdetett befektetési besorolású vállalati kötvényekre.

A tizenkét havi brit infláció azonban a múlt hónapban a várakozásokat meghaladva 2,9 százalékra gyorsult, és a Bank of England előrejelzése az, hogy októberben átlépi a 3 százalékot.

A brit kormány által a jegybank számára előírt inflációs cél 2 százalék.

A négyévi csúcson járó infláció egyik fő hajtóerejét a font adja, amelynek kereskedelmi súlyozású árfolyamindexe hozzávetőleg 20 százalékkal gyengült az EU-tagságról tartott tavalyi népszavazás óta.

Mark Carney a BBC rádiónak adott pénteki nyilatkozatában mindazonáltal kijelentette, hogy "amikor és ha" esedékessé válik a kamatemelés, az csak korlátozott és fokozatos lesz. "Egy kicsit felengedjük a gázpedált" - fogalmazott a Bank of England kormányzója.

Hozzátette: a jegybankot aggasztja az is, hogy az utóbbi időszakban ismét ugrásszerűen növekedni kezdett a fogyasztási hitelek kihelyezése a lakossági szektorban. Kockázati tényezőnek nevezte a hitelkártya-tartozások, az autóvásárlásra felvett bankhitelek növekedését, és kijelentette: a kereskedelmi bankok nem eléggé fegyelmezetten járnak el a kihelyezési feltételek kialakításával és a hitelköltségek megállapításával.

Carney szerint ebben a környezetben megvan a kockázata annak, hogy ismét "felelőtlen" hitelkiáramlási dömping kezdődik a brit gazdaságban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását