2024. március 28. - Gedeon, Johanna
"Egy évvel ezelőtt záratta be a kormány a Népszabadságot. A vezető politikai napilap elhallgattatása a demokratikus világban sehol sem számítana szokványos eseménynek - illő talán, hogy ne felejtsük el teljesen, és az évfordulón ne csak a tényekről, hanem a következményekről és a tanulságokról is számvetés készüljön" - írja a Párbeszéd.
2017. október 8. vasárnap 11:37 - HírExtra
 
A megszüntetés pillanatában a Népszabadság 40 ezres lap volt (kisebb létszámú szerkesztőséggel és alacsonyabb bérekkel, mint a kormánypárti konkurencia), vagyis több példányban fogyott el naponta, mint az összes többi országos politikai napilap együttvéve. Ez az adat önmagában cáfolja, hogy piaci okok miatt szűnt volna meg, hiszen ha (az olvasottság szempontjából) a legsikeresebb újság nem él meg a piacon, akkor ott vagy magával a piaccal vannak nagyon súlyos problémák, vagy a bezárás megindoklására kell valami könnyebben hihető hazugságot kitalálni.

A villanyoltás idején az újság formailag az osztrák Heinrich Pecina tulajdonában állt – azért mondjuk, hogy formailag, mert már ott ügyködtek a kiadónál (Mediaworks) Mészáros Lőrinc emberei, és két hétre rá Orbán Viktor telekszomszédja át is vette a boltot az eleve csak strómanszerepre kinézett (azóta ugyanebben a szerepkörben egy másik kiadó annektálásához is felhasznált) Pecinától.

A Népszabadság kinyírása látszólag nem előre eltervezett tulajdonosi döntés, hanem egy hosszú alku végén előkerült vevői kívánság volt, aminek a teljesítéséért a hírek szerint Heinrich Pecina nem csak milliárdos vételár-prémiumot kapott, hanem segítséget is a magyar bűnüldöző szervektől ahhoz, hogy sikerüljön kimenekülnie az ellene zűrös ausztriai bankügyletek miatt elindított büntetőeljárásből. Ha a saját érdekeiről van szó, a 2010-ben még morális rendszerváltást ígérő Orbán-kormány a jelek szerint nem rest bűnözőkkel üzletelni.

Mészáros azóta már az első számú napilap- és lapnyomda-tulajdonos az országban, és arra, hogy hogyan gyarapszik ez a médiabirodalom, igen jellemző példa a legnagyobb vidéki lapcsoport bekebelezésének története. A (valójában már akkor Mészároshoz tartozó) Mediaworks úgy vette meg a Pannon Lapok Társaságát, hogy előzőleg a kormány a sikertelen kvótanépszavazás kampányában milliárdos nagyságrendben helyezett el hirdetéseket a Mediaworks-höz tartozó kiadványokban: vagyis közpénzből előre kifizette az akvizíció költségeinek nagy részét, a többit pedig azóta is fizeti (illetve fizetjük mindannyian) állami hirdetések formájában.

A Népszabadság bezárása több mint nyolcvan munkavállalót – és nagyjából ugyanannyi családot – érintett húsba vágóan. Jó hír talán, hogy az elbocsátottak egy-két kivételtől eltekintve mindannyian állásban vannak már: felszívta őket a médiaszektor, utólag is visszaigazolva azt a szakmai minőséget, ami az ő munkájuk révén testesült meg a lapban.

Az elvileg hivatalból pártatlan és törvénytisztelő magyar államigazgatás viszont többszörösen is leszerepelt a Népszabadság-ügy kapcsán. Hónapokkal az események után jogerős bírósági ítélet mondta ki, ami már akkor is nyilvánvaló volt: hogy a tulajdonos törvényt sértett a bezárással – mivel nem egyeztetett a munkáltatói érdekképviseletekkel; könnyen belátható, hogy ha a törvényben előírt egyeztetés megtörténik, nem lehetett volna a az újságírókat becsapva bezárni a szerkesztőséget, hónapokra lefoglalva a személyes tárgyaikat, a számítógépüket, az elektronikus levelezésüket stb., sőt valószínűleg az egész puccsra sem került volna sor, hiszen a munkáltató semmilyen racionális érvet nem tudott volna felhozni az azonnali leállás mellett.

A ki- és bezárás tehát törvénytelen volt – ehhez képest sem a médiahatóság, sem a munkaügyi bíróság, sem az adatvédelmi hatóság nem érezte feladatának, hogy bármit is tegyen a jogsértés áldozatainak érdekében.

Mindezt tetézi, hogy a magyar sajtóért aggódók rossz előérzete azóta beigazolódott: az erőszakos lapzárta nem a hatalom egyszeri kisiklásának, hanem egy nagyszabású térfoglalási akció első állomásának bizonyult, és a máig tartó folyamat nyomán a teljes közmédia mellett immár az összes vidéki napilap, a második legnagyobb kereskedelmi televízió, a második legnagyobb hírportál és az egyetlen országosnak tekinthető kereskedelmi rádió is kormányzati kézivezérléssel, kritikátlan kormánypropagandát közvetítve működik.

2016 a gyászéve volt a magyar sajtónak, és fordulópont a magyar demokrácia erodálódásának történetében: az év, amikor bedarálták a még úgy-ahogy meglevő szabad sajtót, végképp egy, a kormány által megrajzolt rezervátumba szorítva a tőlük különböző nézeteket. Tankönyv-szerűen valósítva meg a posztmodern autokráciák, az illiberális állam egyik megkülönböztető jellemvonását.

A 2018-as választás valójában 2016-ban eldőlt, és ezen vajmi keveset változtat az ellenzék ügyetlenkedése, vagy utolsó pillanatban való főnix-szerű feltámadása. A műsor, aminek szereplői vagyunk, zárt ajtók mögött zajlik a továbbiakban, a közönség csak annyiról értesül, amit a kormánypropaganda elmond neki róla. Az egyéni alakítások súlya ennek fényében értelmezendő.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását