2024. március 29. - Auguszta

Növeli a rendvédelmisek számát Macron

A francia államfőnek az a célja, hogy megszerezze a rendvédelmi erők szavazatait - mondta Magyar Ágnes Zsófia Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatornán pénteken azzal összefüggésben, hogy Emmanuel Macron a rendőrség és a titkosszolgálatok állományának növelésére tett ígéretet.
2017. október 20. péntek 10:03 - HírExtra
  
A szakértő rámutatott: 2017-ben 9 és fél hónap alatt több mint 130 ezer bűncselekmény történt Franciaországban, kétharmaduk erőszakos bűncselekmény volt. Macron egy úgynevezett "mindennapi" rendőri egységet is létrehoz, amelynek feladata elsősorban a szexuális zaklatások, valamint az utcákon, illetve tömegközlekedési eszközökön elkövetett bűncselekmények kivédése lesz.

A rendőrök létszámának a következő évekre ígért 10 ezres növeléséről Magyar Ágnes Zsófia azt mondta: az elnökválasztás előtt megfigyelhető volt, hogy a rendőröket az elégedetlenségük a Nemzeti Front irányába fordította, közülük többen kampányrendezvényeken is részt vettek, és kifejezetten a szélsőjobb mellett tették le a voksukat. A "rendőrök visszaédesgetése" politikailag és stratégiailag is fontos célja Emmanuel Macronnak - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását