2017. november 22. - Cecília

Bővül a Praktiker webáruháza is

A Praktiker online áruháza az első háromnegyed évben dinamikusan növelte forgalmát, a megrendelések száma az első kilenc hónapban már másfélszerese volt a tavaly egész évinek, a webshop immár a cég bevételeinek több mint 5 százalékát garantálja - közölte a barkácsáruházlánc az MTI-vel.
2017. október 31. kedd 13:23 - HírExtra
 
A közlemény szerint míg 2015-ben az online értékesítés a teljes forgalom 1,6 százalékát adta, tavaly már 4,1 százalékát. A webshop 2015-ben 50 ezer, tavaly 80 ezer, 2017 első kilenc hónapjában pedig 120 ezer megrendelést rögzített. Az online forgalom 2016-ban több mint 30 százalékkal bővült, az idén pedig még nagyobb arányban nő, ez jóval az iparági átlag felett van a cég adatai szerint.

Az átlagos online vásárlói kosár értéke a Praktikernél meghaladja a bruttó 30 ezer forintot, többszöröse az áruházi vásárlásnak.

A Praktikernek 20 "hagyományos" áruháza van Magyarországon, 1400 embernek ad munkát és több mint 365 beszállítóval dolgozik együtt, ezek mintegy kétharmada magyar. A barkácsáruházlánc tavaly 39,2 milliárd forintos árbevételt ért el, 6,6 milliárd forinttal, 20 százalékkal többet az előző évinél.

A tavaly óta 75 százalékban a Wallis csoport tulajdonában álló cég korábban azt közölte, hogy a forgalom növekedése az idén is kétszámjegyű lesz, az év elejétől május közepéig már 25 százalékos volt a bővülés. A 2016-os évet 514 millió forintos üzemi eredménnyel zárta a Praktiker, ami alacsonyabb az előző évi 916 millió forintnál. A csökkenés oka a cég közlése szerint az elmúlt két évben végrehajtott több mint 400 fős létszámbővítés, a béremelések, valamint az, hogy tavaly új áruházat is nyitottak. A hosszú távú tervek között további két-három új magyarországi áruház megnyitása szerepel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását