2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Magyarország berobbant a sajtvilág elitjébe - Magyar sajtok a sajtnagyhatalmak soraiban Minden várakozást felülmúló érdeklődés övezte, és hatalmas sikerrel zárult hazánk legnagyobb sajtünnepe, az I. SZEGA Nemezetek Sajtfesztiválja.
2017. október 31. kedd 06:09 - HírExtra
  Az esemény komoly mérföldkőnek számít, ugyanis a mintegy 40 országot és 6000 tagot számláló Sajtmesterek Nemzetközi Céhe megalapította a Magyar Páholyt, melynek segítségével a magyar sajtok egyre jelentősebb szerepet kaphatnak a nemzetközi színtéren is. Kihirdették a Magyar Sajtok Versenyének győztesét, a Baracskai félkemény sajtot, mely az aranyéremmel belépőt kapott a 2019-es Mondial du Fromage-ra, a világ egyik legrangosabb nemzetközi sajtversenyére, ahol idén a magyarok már otthagyták névjegyüket: a három induló sajt arany-, ezüst- és bronzérmet nyert.

Az I. Nemzetek Sajtfesztiváljának szervezői évekkel ezelőtt azt a célt tűzték zászlajukra, hogy formálják a fogyasztók ízlését; minél több sajtkülönlegességet felvonultatva mutatják meg az érdeklődőknek, hogy megannyi míves sajt létezik.

„Nagy örömünkre a gasztrokultúra egyre nagyobb teret nyer, a sajtok azonban a gasztroforradalomban ezidáig nem kaptak elég hangsúlyos szerepet. Ezen szeretnénk változtatni. Megmutatjuk a közönségnek a legfinomabb külföldi sajtokat, hogy alakuljon, finomodjon az ízlésük, ezzel párhuzamosan pedig erősítjük és kiemeljük a magyar termékeket. Ezért rendezzük meg évek óta a Nemzetek Sajtversenyét, idén pedig első alkalommal a Nemzetek Sajtfesztiválját. A rendezvény minden várakozást felülmúlt.

A hatalmas érdeklődés azt bizonyítja számunkra, hogy van igény a minőségi sajtokra, a kifinomult sajtfogyasztásra, éppen ezért haladunk tovább a megkezdett úton, és folytatjuk a kultúrált, minőségi sajtfogyasztás misszióját. Egyebek mellett ezt a célt szolgálja a most megalapított szervezet, a Sajtmesterek Nemzetközi Céhének Magyar Páholya is, melynek Gábossy Árpád nagykövete, Bognár Gábor és Tóth Tamás pedig tagja lett.

A nagyközönség ízlésének formálásán túl komoly szakmai szerepet is ellát a társaság. Az elkövetkezendőkben komplex segítséget nyújtunk a sajtkészítőknek a technológiai folyamatoktól kezdve a marketingig számos területen” – mondta Gábossy Ádám, az I. Nemezetek Sajtfesztiválját szervező SZEGA Camembert Kft. ügyvezetője, a Sajtmesterek Nemzetközi Céhe Magyar Páholyának vezetője.

A sajtfesztiválon az érdeklődők előadást hallhattak Jámbor László séftől a sajtok gasztronómiában betöltött szerepéről, majd Waller Zoltán sommelier osztott meg érdekességeket a sajtok és borok kapcsolatáról. A világ legerősebb embere, Fekete László, valamint fia, a szintén erőemelő világbajnok Fekete Miklós sajtemelő versenyt tartott, majd pedig világrekordot állított fel. Az est legizgalmasabb pontja mégis a Magyar Sajtok Versenyének eredményhirdetése volt. A francia sajtlovagokból álló zsűri a Csíz Sajtműhely Baracskai félkemény sajtjának ítélte oda az 1. díjat.

„Még most sem hisszük el, hogy elsők lettünk a versenyen, hiszen egy kis és fiatal sajtműhelyt üzemeltetünk. Tavaly már indultunk egy megmérettetésen, de csupán azért, hogy lássuk, megálljuk-e a helyünket. Ott is jól szerepeltünk, ez lendületet adott, és beneveztünk a Magyar Sajtok Versenyére. Álmunkban nem gondoltuk, hogy a világ egyik leghíresebb sajtmestere, Roland Barthelemy elnökletével a zsűri mellettünk dönt, sőt még jó tanácsokkal is ellátnak bennünket. Nagyon boldogok vagyunk, haladunk tovább a minőségi sajtkészítés útján, és várjuk a 2019-es Mondial du Fromage-t, hiszen a Magyar Sajtok Versenyén elért aranyéremmel belépőt kaptunk a nemzetközi versenyre, ahol idén már három sajt dobogón végzett. Bízunk benne, hogy méltó követői leszünk” – hangsúlyozta Kun Anita, a Csíz Sajtműhely vezetője.

Magyar Sajtok Versenye 2017.

1. Csíz sajtműhely - Baracskai félkemény sajt
A 4 hónapos érlelésű, 10kg-os aranysárga guriga egy kis sajtmanufaktúrában készül Baracskán, a Velencei-tótól néhány kilométerre. A Váli-völgyben legelő magyartarka tehenek zsíros tejéből előállított 4 hónapos érlelésű félkemény sajt. Az eredeti gouda formában elkészített precíz sajtkorong színében a napfény, ízében a gazdag legelők aromáját adja vissza. A kóstolás során a hajlékony, rugalmas sajttészta lágyan olvad, íze kellemesen édeskés, néha karamellára emlékeztető.

2. Tekeresvölgyi manufaktúra - Matuzsálem-14
Saját, szabadtartású Magyar tarka tehén állományunk teljes teljéből készített, hosszúérlelésű, félkemény sajt. Matuzsálem típusú sajtjainkat legalább 12 hónapig érleljük pincében, gondosan kialakított körülmények között. Az érlelési idő során kialakuló természetes nemespenész réteg fedi a sajt kérgét. Svájci tanulmányi útjaink során elsajátított recepteket, technológiákat ötvözve saját tapasztalatinkkal alkottuk meg családi manufaktúránk zászlós érlelt sajtját.

3. Bükki Sajtmanufaktúra - Faszenes Tehénsajt
Lágy sajtkülönlegesség melyet zsíros magyar tarka tejből készítünk, jellemzője e sajtnak a nemes penészes kéreg, mely egyedi ízvilágot képvisel. Elsősorban sajttálakhoz ajánljuk, friss ropogós kenyérrel, és kései szüretelésű borokkal alkot igazi ízharmóniát, amire egy cseppnyi mézet is tehetünk.

Közönségdíj: Tekeresvölgyi manufaktúra - Matuzsálem-14


(Fotó: Juhász Tibor)
Forrás: Kékezüst
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását