2024. április 20. - Tivadar

Macron hatalma növekszik

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak (LR) kettészakadása után Emmanuel Macron köztársasági elnök uralja a politikai teret Franciaországban - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
2017. november 2. csütörtök 11:18 - HírExtra
 
Ugyanakkor nemcsak a jobboldalon, hanem a baloldalon is fragmentálódik a francia belpolitika, ami Macron számára egy álomforgatókönyv, ugyanis úgy tudja bemutatni magát, mint az egyetlen kormányképes erő - közölte a kutató.

Felidézte, hogy az LR a Macront támogatók és a Macron ellenesek mentén szakadt kettő és a párt kizárta a soraiból Edouard Philippe kormányfőt és több kormánytagot.

Ez a helyzet megfelel Macron taktikájának, amelynek lényege, hogy csipeget egy kicsit jobbról és balról is. A mostani jobboldali pártszakadás pedig ideológiai kihívást is jelent az LR számára egyrészt a szuverenista jobboldali Nemzeti Front és a baloldal irányából is - tette hozzá.

Mindez egy átmeneti korszakot jelent Franciaországban; az a kérdés, hogy Macron miként tudja stabilizálni a helyzetet - mondta Soós Eszter Petronella.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását