2017. november 20. - Jolán

A kormány szerint csökkenni fog a várakozási idő az egészségügyben

Már középtávon is, de hosszútávon mindenképpen drasztikusan csökkenhet a várakozási idő a rendelőkben az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térnek (EESZT) köszönhetően - mondta Vartus Gergely, az e-health koordinációjával megbízott miniszteri biztos hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. november 6. hétfő 14:12 - HírExtra
 A miniszteri biztos elmondta, a receptek felírásától a kiváltásukig minden mozzanat elektronikusan történik az új rendszerben. Ugyanakkor 2018 végéig még a hagyományos, papírra írt recepteket is megkapják a betegek. Utána pedig kérésre lesz továbbra is hozzáférhető a papírra írt vény - fűzte hozzá.

Vartus Gergely szerint a rendszer november elsejei bevezetésekor volt "némi fennakadás", de ez sem a betegellátásban, sem a gyógyszerek kiadásában nem okozott leállást.

Ennek egyik oka az lehetett, hogy a kórházaknak saját elektronikus rendszereik vannak, és az új rendszer bevezetésekor ezeket az elektronikus felületeket nem akarták megváltozatoztatni, újra cserélni.

Van, aki nagyon szoros együttműködésben könnyedén "megugrotta" ezt a feladatot, van olyan, ki kevésbé - mondta, hozzátéve, hogy a problémák kijavítása éppen zajlik vagy már meg is történt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását