2017. november 20. - Jolán

Vádat emeltek a gyilkos ellen

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki tavaly tavasszal több késszúrással megölt, majd egy erdőben elrejtett egy fiatal kakucsi lányt - tájékoztatta Szabó Ferenc főügyész közleményben az MTI-t.
2017. november 8. szerda 08:12 - HírExtra
 
Felidézte: a tett elkövetésével vádolt fiatal férfi és a sértett egy faluban élt, általános iskolás kora óta ismerte egymást. Tavaly március 4-én hajnalban a férfi autóval a lányért ment egy fővárosi szórakozóhelyhez, és Kakucs felé indultak. A férfi addigra már a gépkocsiba bekészített egy vadásztőrt.

A vádlott a falu közelében lévő erdős részen megállította a járművet, elővette a vadásztőrt és többször megszúrta a lányt, aki ennek következtében perceken belül életét vesztette. A férfi a holttestet az erdőbe vonszolta, ott a lány kabátjával, ágakkal, avarral letakarta, táskáját az erdőben elrejtette, majd hazament. A kést otthon a kéménybe dugta.

A nyomozók három napon belül azonosították és elfogták a vádlottat, aki azóta előzetes letartóztatásban van.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását