2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Dokumentumfilm fesztivál

Negyvennégy országból több mint száz dokumentumfilm érkezik az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválra, amelyet november 14. és 19. között Budapesten, november 23. és 25. között Pécsen és Szegeden rendeznek meg.
2017. november 10. péntek 09:37 - HírExtra
 
A fesztivál az eddigi legbővebb programmal jelentkezik - hangsúlyozta Oksana Sarkisova fesztiváligazgató a program keddi sajtótájékoztatóján.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a fesztivál nyitóeseményének az idén a Trafó Kortárs Művészetek Háza ad otthont, ahol egy Irakban élő ápoló életét bemutató alkotás, a Nincs hová bújnod (Nowhere to Hide) című, iraki-svéd-norvég koprodukcióban készült, IDFA-fődíjas (International Documentary Film Festival Amsterdam) dokumentumfilm vetítésével veszi kezdetét a mustra.

Hozzátette: az idei programba került alkotások a mai politikai, társadalmi, gazdasági és környezeti válságok emberi dimenzióival foglalkoznak. A program hagyományos szekciói idén is: a Nemzetközi Panoráma, amely a legjobb kortárs dokumentumfilmekből mutat be válogatást, a Magyar Panoráma és ZOMM IN Diákfilm-verseny lesz.

Kiemelte, hogy a Háború & Béke 2.0: A menekültek szemszögéből című szekcióban vetített filmek a menekültek személyes szemszögéből mutatják be a Szíriában, Afganisztánban, Irakban Kongóban és a világ más tájain dúló háborúk borzalmait és következményeit. Ezeket a filmeket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának támogatásával állították össze, a vetítéseket a Magyar Helsinki Bizottsággal közösen szervezett beszélgetések követik majd.

A Kié a város című blokk filmjei a Brazíliában, Indiában, Kambodzsában, Kínában, Lengyelországban a lakhatás-problematikájának különféle vetületeit vizsgálják, míg a történelmi blokk idei retrospektív programja, amely a lettországi Rigai Filmmúzeummal közösen valósul meg, az 1960-as és 1970-es években működő Rigai Lírai Dokumentumfilmes Iskola ritkán látható filmjeiből mutat be válogatást.

A másik tematikus program, a Fotófilmek: Állóképek mozgásban az álló és a mozgó kép között fennálló bonyolult kapcsolatot boncolgatja. A Verzió Filmfesztivál, négy másik külföldi fesztivál közreműködésével idén három mesterkurzust szervez Verzió Hatásvizsgálat (Explore Impact) címmel. A kurzus részvevői három rendezővel és egy-egy filmjével találkozhatnak: Rehad Desai (Dél-Afrika) az államhatalmi erőszakkal és a társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozik a Sortűz a tüntetőkre (Miners Shot Down) című dokumentumfilmjében, Valentin Thurn (Németország) élelmiszeripari hulladékok problematikáját mutatja be a Frissen a szemétbe (Taste the Waste) című alkotásával, míg Andrei Dascalescu (Románia) A Petrilla Bolygó (Planet Petrila) című alkotása az ipari örökség megőrzését és újrafogalmazását célzó kulturális tevékenység hatóerejét vizsgálja.

Teszlár Tamás a Magyar Panoráma idei alkotásait ismertetve hangsúlyozta: a hagyományoknak megfelelően a programban szereplő filmeket az idén is Báron György filmesztéta, filmkritikus válogatta. Az idei blokkban 12 film került, ezek közül hat film magyarországi filmpremier lesz. Először vetítek Magyarországon: Pápai Gergely Iza; Hajdu Szabolcs rendező a Kanzoli; Imre Loránd Balázs és Tusor Bálint Menjek vagy maradjak című sorozatának Édes otthon című új részét, Bihari László Nem szegényeknek való vidékét, Mészáros Balázs Schrott, és Dér Asia Visszahúz a múlt című hiánypótló alkotását, amely Ember Judit portréját tárja a nézők elé.

A Diák Verzió ingyenes vetítései a Toldi mozi mellett idén a Művész moziban is várják a középiskolásokat, akiknek létszám a tavalyihoz képest csaknem másfél szeresével emelkedett - hívta fel a figyelmet Teszlár Tamás hozzátéve: idén öt filmet láthatnak a diákok, többek között szemétfeldolgozóban dolgozó kínai kislányról, down-szindrómás tinédzserekről, egy dán állampolgárságért küzdő afgán kislányról, az európai élelmiszer pazarlásról, és az önkéntes turizmusról.

Szirony Szabolcs a ZOOOM In diákfilmverseny idei programjáról elmondta: 12 film került be a versenyprogramba. Az alkotások szinte mindegyike a fiatalokkal foglalkoznak. Kiemelte Török Marcell Mocskos Idők, a lengyel Filip Jacobson Hazafias lecke, Adrian Oese német alkotó Vándorbatyu és az orosz Yulia Lokshina Ifjúsági tábor című filmjét, amelynek mindegyike a patriotizmus megjelenésének problematikáját járja körül. Mindezek mellett több migrációval foglalkozó film is szerepel a diákfilmverseny programjában.

A fesztivál alkotásai az idén is három kategóriában versenyeznek. A Verzió idei nemzetközi zsűrije a ZOOM IN diákfilmes kategória legjobbját fogja díjazni. A diákzsűri a nemzetközi versenyprogramból választ győztest, a nézők kedvence pedig a Verzió közönségdíját kapja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását