2024. március 29. - Auguszta

Egyre több elektromos töltőállomás

Az Okos Jövő Innovációs Klaszter novemberi klubestjén az elektromobilitás kapta a főszerepet. A klubesten dr. Ugron Gáspár, az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója adott elő a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem Egyesült Innovációs és Tudásközpontjában.
2017. november 23. csütörtök 09:40 - HírExtra
 

Az elektromobilitás hazai helyzete és lehetőségei címet viselő előadásában dr. Ugron Gáspár sorra vette az elektromobilitás hazai elterjedésének főbb korlátait, majd felvázolta azok elhárítását célzó kormányzati intézkedéseket, melyhez kapcsolódóan részletesen bemutatta az e-Mobi tevékenyégét is.

Az ügyvezető elmondta, az e-Mobi az elektromos gépjármű töltő infrastruktúra kialakításában kiemelkedő szerepet tölt be, valamint közreműködik az elektromos kormányzati flotta kiépítésében is. A Társaság 2017-ben célként tűzte ki többek között az elektromos autókkal közlekedők számára az országos átjárhatóság biztosításának megkezdését, aminek érdekében több mint 300 elektromos töltőállomás telepítését kezdte meg megyei jogú városokban, idegenforgalmi desztinációkban, kormányhivataloknál, az országos főutak mentén, illetve Budapesten. Dr. Ugron Gáspár kiemelte, az e-Mobi szakmai támogatást is nyújt a Nemzetgazdasági Minisztérium önkormányzati töltőtelepítését célzó pályázatain nyertes önkormányzatoknak.

Ezt követően tájékoztatott a Társaság elektromos kormányzati flotta kiépítésében való operatív feladatairól, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium e-gépjármű vásárlást 1,5 millió forinttal támogató pályázatának lebonyolítói megbízatásáról. Zárásként áttekintést adott az e-Mobi szemléletformáló és edukációs küldetéséről az elektromobilitás hazai népszerűsítésében, illetve a magyarországi elektromobilitás piacmodell és jogszabályi keretrendszer megalkotásában való közreműködéséről.

Az Okos Jövő Innovációs Klaszter szakmai rendezvényén novemberben több mint félszázan, köztük az iparág megahatározó hazai képviselői vettek részt. A Klaszter havonta rendezi meg szakmai klubestjét, ahol az iránymutató előadások mellett interaktív kerekasztalbeszélgetéseken is részt vehetnek az érdeklődők.
Forrás: Clue PR
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását