2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nekiállnak a szegedi tudományos parknak

A szegedi lézerközpont, az ELI-ALPS szomszédságában megkezdődik a tudományos park fejlesztése, a beruházásra 1,7 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány - jelentette be Palkovics László pénteken Tisza-parti városban
2017. november 24. péntek 14:35 - HírExtra
 

A nemzetközi tapasztalatok alapján a Szegedre tervezetthez hasonló tudományos parkok akkor működhetnek sikeresen, ha szoros a kapcsolatuk egy nagy egyetemmel - mondta sajtótájékoztatóján az oktatási államtitkár, aki kormánybiztosként irányítja a fejlesztést.

Az egykori szovjet laktanya 80 hektáros területe állami tulajdonban és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vagyonkezelésében van. Ebből 20 hektárt egyetemi funkciókra szánnak, bővítik a jelenleg is meglévő kollégiumi férőhelyeket, inkubátorházat, illetve a műszaki oktatás, mérnökképzés számára alakítanak ki technológiai centrumot - közölte a politikus.

A fennmaradó 60 hektárra alapvetően tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységgel foglalkozó vállalkozások betelepülését várják, elsősorban olyan területekről - járműipar, biotechnológia, orvostudományhoz kapcsolódó eszközfejlesztés, informatika -, melyeken Magyarországon és az SZTE-n jelenleg is világszínvonalú munka folyik - mondta Palkovics László.

A tudományos ipari park kialakításának első lépése a terület rendezése, a lőszermentesítés, bizonyos épületek bontása. Erre a célra, valamint a tervezésre, előkészítésre 1,7 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá az SZTE számára a kormány - mondata az államtitkár. Hozzátette: jövőre a park egyes területein, már az építési munkák is elkezdődhetnek.

A szegedi egyetem az egyike azoknak a magyar felsőoktatási intézményeknek, amely ösztönzi hallgatóit, hogy ha jó ötletük van, arra hozzanak létre start-up vállalkozást. Egy meglévő felújításával részben ennek támogatására alakítanak ki inkubátorházat - közölte a kormánybiztos.

Szabó Gábor, az SZTE rektora kifejtette, a tudományos park az ELI-ALPS eredeti terveinek része volt. Ahhoz, hogy az Európai Unió tudományos nagyberuházásaként kialakított kutatóközpontnak valódi regionális gazdaságfejlesztési hatása legyen, szükség van az innovatív cégek letelepedését segítő parkra.

Az akadémikus hangsúlyozta, a park - több más beruházással együtt - jól illeszkedik a Szeged-Hódmezővásárhely kiemelt gazdaságfejlesztési zóna elképzeléseihez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását