2024. április 20. - Tivadar

Hihetetlen, de igaz: megint nőttek a keresetek

Októberben a bruttó átlagkereset 295 800 forint volt, 12,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban - jelentett szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017. december 20. szerda 11:39 - HírExtra
 
Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 196 700 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 204 600 forintra becsülhető.

Az októberi 2,2 százalékos inflációval számolva a reálbérek éves emelkedése októberben 10,4 százalékos volt. Az év első tíz hónapjában a bruttó és a nettó átlagkeresetek szintén 12,8 százalékkal nőttek, ami a 2,4 százalékos inflációval számolva 10,1 százalékos reálbér-emelkedésnek felel meg.

A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt - bruttó keresetek 13,1 százalékkal nőttek tavaly októberhez viszonyítva.

A versenyszférában 12,7 százalékkal nőttek a keresetek, a költségvetésben 13,2 százalékos volt a keresetek emelkedése tavaly októberhez viszonyítva.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - tette hozzá a jelentés.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását