2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Itt vannak az év végi ünnepek, a családi, baráti összejöveteleket kísérő nagy lakomák. Ilyenkor igazi kihívást jelent minden alapanyagnak és elkészült ételnek megfelelő helyet találni – még a legnagyobb hűtők is szűkössé válhatnak.
2017. december 22. péntek 06:14 - HírExtra
 
 Az ünnepi menü megtervezésekor azt is érdemes átgondolni, hogy - egészségünk védelme és az élelmiszerpazarlás elkerülése érdekében - melyik maradékot tudjuk biztonságosan felhasználni, illetve a felhasználásig hol és hogyan tároljuk biztonságosan az ételeinket.

„A nagybevásárlást követően – hasonlóan az éttermek konyháihoz – érdemes külön tárolni a nyers húsokat, halakat, külön a zöldséget és a gyümölcsöt, és külön a fogyasztásra kész élelmiszereket” – tanácsolja Budai Nikoletta, az LG háztartásigép-szakértője. A hagyományos hűtők felső polcán kevésbé van hideg, ezért ott a süteményeket célszerű elhelyezni. Fontos úgy becsomagolni a nyers húsokat és halakat, hogy a belőlük kicsepegő lé ne érintkezzen más élelmiszerekkel. A főtt ételeket csak azt követően rakjuk hűtőbe, hogy legalább szobahőmérsékletűre hűltek. A kellemetlen szagok elkerülésének érdekében rendszeresen ellenőrizzük, hogy nincs-e romlott élelmiszer a hűtőben, tiszta-e a belső tér, az aromásabb ételeket pedig alaposan csomagoljuk be.

„Ma már vannak olyan hűtőszekrények, amelyek az ún. FreshBalancer és FreshConverter rendszernek köszönhetően, frissen tartó rekeszenként optimális páratartalmat és hőmérsékletet tudnak biztosítani a húsoknak, zöldségeknek, gyümölcsöknek, sajtoknak, felvágottaknak, így azok tovább maradnak frissek, nem száradnak ki” – hívja fel a figyelmet az LG szakértője. Az olyan különleges megoldások, mint a hűtőajtón elhelyezett kisebb ajtó, vagy adott esetben koppintásra átlátszóvá váló üvegajtó az energiatakarékosságot és az ételek frissen tartását szolgálják, hiszen nem kell kinyitni a készülék ajtaját és ezzel kiengedni a hideget ahhoz, hogy meggyőződjünk a hűtőnk tartalmáról.

A megfelelő tárolás kulcsfontosságú ahhoz is, hogy elkerüljük az élelmiszerpazarlást. A száraz, de nem dohos pékáruból panírmorzsa készíthető, a megmaradt kifli vagy kalács pedig remek mákosguba-alapanyag lehet. A már több napos hideg sülteket ne próbáljuk úgy „megmenteni”, hogy salátának használjuk fel és még ezen állapotukban napokig tároljuk.

A majonézes saláták, nyers tojással készült ételek néhány nap után akkor is veszélyessé válhatnak, ha ízük, állaguk, szaguk még nem ad okot a gyanakvásra. A főtt ételek esetében a fő szabály az, hogy hűtőben is legfeljebb két-három napig tároljuk, fogyasztás előtt pedig alaposan forrósítsuk át. A savanyú káposztás, paradicsomos ételek – savanyúbb kémhatásuknak köszönhetően - tovább eltarthatóak, viszont a halak gyorsan romlanak, ezért frissen fogyasztandók. A halászlé jól bírja a fagyasztást, de fogyasztás előtt alaposan forraljuk át.
 
Forrás: Noguchi
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását