2018. február 22. - Gerzson

Kormányváltás kell a normális országhoz

Aki normális országot szeretne, az kormányváltásra szavaz az országgyűlési választásokon - jelentette ki Kunhalmi Ágnes a Kossuth Rádió csütörtöki, 180 perc című műsorában.
2018. január 25. csütörtök 16:29 - HírExtra
 
Az MSZP fővárosi szervezetének elnöke, azzal kapcsolatban, hogy legutóbbi fórumán a Demokratikus Koalíciót (DK) és az LMP-t is összefogásra szólította fel, azt mondta hogy ezzel a választói akaratot fejezte ki, hiszen a DK és az LMP szavazói is le akarják váltani Orbán Viktort.

"Mindenki, aki épeszű ebben az országban, az azt látja, hogy ami ma van, az nem mehet tovább. Lényegében kihazudják, meg kilopják Orbánék mindenkinek a szemét és közben még 1300 menekültet be is fogadnak" - fogalmazott.

A politikus a műsorvezetői felvetésre, hogy ezzel azt mondta, aki a Fideszre szavaz, az nem normális, úgy reagált, nem ezt mondta, hanem azt, hogy aki normális országot szeretne, az a kormányváltást támogatja. Mert ha leváltják a kormányt, akkor normális ország lesz - tette hozzá.

Ezért az MSZP továbbra is azt támogatja, hogy a demokratikus ellenzéki pártok közösen induljanak a választásokon, mert ha belekarolnak egymásba, meg lehet verni a Fideszt - mondta az ellenzéki politikus.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön kire szavazna az országgyűlési választáson?
MSZP
Jobbik
Fidesz-Kdnp
Momentum
LMP
Európai Alternatíva Párt
DK
Kétfarkú Kutya Párt
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását