2018. augusztus 22. - Menyhért, Mirjam

Nyomást helyezhetne Ukrajnára az EU

Az Európai Uniónak fel kell lépnie az ukrajnai nemzeti kisebbségeket érő jogszűkítő folyamatok megfékezése érdekében - hívta fel a figyelmet Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke Strasbourgban csütörtökön, Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével folytatott megbeszélésüket követően.
2018. február 8. csütörtök 12:51 - HírExtra
 
Brenzovics László az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a találkozón kiemelte, a kijevi kormány figyelmen kívül hagyta a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvény 7. cikkéhez készített ajánlását, amely a törvénycikk kiegyensúlyozottabb átfogalmazását javasolta. Emellett a kisebbségek képviselőivel sem kezdték meg a konzultációkat.

Mint elmondta, 2017 decemberében újabb törvénytervezetet mutattak be, amely nemzetiségi alapon kategorizálja Ukrajna lakosait. Az etnopolitikai koncepció szövege az ukrán többségi nemzetet privilegizált csoportba sorolja, őshonos kisebbségnek csak a krími tatárokat tekinti, míg Ukrajna többi nemzetiségek harmadrendű állampolgári besorolásba kerültek. Kivételt ez alól csak az oroszok képeznek, akik a negyedik kategóriába tartoznak.

Bocskor Andrea rámutatott, fontos, hogy az EP elnöke és képviselői tisztán lássák az Ukrajnában zajló negatív folyamatokat, és kiálljanak a kisebbségek szerzett jogainak megtartása mellett.

"Világos képet kell adnunk az országban zajló kisebbségi jogszűkítésekről és nyílt asszimilációs törekvésekről, melyek egyáltalán nem európai szemléletűek" - fogalmazott.

A képviselő reményét fejezte ki, hogy az unió segítségével visszafordíthatóak a diszkriminatív folyamatok, s konszenzus teremthető, ha Ukrajna partnerként, erőforrásként és nem ellenségként fogja kezelni nemzeti kisebbségeit.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő az ülést követően kiemelte: fontos, hogy az Ukrajnában zajló kisebbségi jogokat szűkítő intézkedésekről és a kárpátaljai magyarok elleni atrocitásokról valós információk jussanak el az Európai Unió döntéshozóihoz. Az EP-képviselők elvárják az ukrán kormánytól, hogy ígéreteik szerint vegyék figyelembe a Velencei Bizottság javaslatait, és ne csorbítsák a kisebbségek szerzett jogait az élet semmilyen területén - húzta alá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását